47 találat látható

Iratképző
Székesfehérvár

Fejér Megyei Fényképész Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1952 - 2017

A szövetkezet 1952 szeptembere óta működött. Ez alatt az idő alatt a fekete- fehér kézi kidolgozástól eljutottak a legmodernebb digitális technológiáig.
Fő profiljuk a műtermekben lefotózott esküvői-, gyermek- és tablóképek kidolgozása volt. Szolgáltatásaikban szerepelt a megrendelő által fényképezett filmek kidolgozása kézi és gépi úton. Külső helyszínen fotóztak, 2000-ben a cégnél 5 fő mesterfényképész tevékenykedett.

Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Gróf Klebelsberg Kunó Polgári Fiúiskola

  • Szervezet/testület
  • 1920 - 1948

A polgárosodó Székesfehérvár lakossága több esetben szorgalmazta fiú polgári iskola létesítését. Az igényekkel egyetértve a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és a város közötti hivatalos megállapodás értelmében 1920-ban kezdte meg működését a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola. 1921 szeptemberében költözött az iskola a Mirth-féle csendőrlaktanya öreg, de tágasabb épületébe. Az első végzősöket (32 tanulót) az 1922/23. tanévben vizsgáztatták. Az egyre növekvő tanulólétszám miatt a délutáni órákban a vízivárosi, az Öreg utcai elemi iskolákban és az ipariskolában bérelt termekben is folyt az oktatás. Az 1927/28-as tanévben készültek el az új iskola épületének tervei. A létesítmény alapkövét 1931. június 22-én helyezték el. A város vállalta az építési költség 30 %-át, és a Horthy Miklós tér délkeleti oldalán biztosította az építkezéshez szükséges területet.
Az épület 1932 tavaszán került tető alá. Orth Ambrus budapesti műépítész tervei alapján épített vörös dísztéglás új épület avatására a leánygimnáziummal egy időben, 1932. november 19-én 11 órakor az Szent István teremben került sor. Ugyanekkor vette fel az iskola gróf Klebelsberg Kunó elhunyt kultuszminiszter nevét. A beköltözés november 3-án történt. Az 1943 tavaszán előbb magyar, majd orosz katonai célokra (hadikórház) lefoglalt épület a háború alatt súlyos károkat szenvedett. Székesfehérvár 1944 őszén, 1945 tavaszán a magyarországi harcok középpontjában volt. 1945-ben hazánkban létrejött új társadalmi struktúra lehetővé tette a demokratikus iskolarendszer kiépítését. A köznevelési reform első, egyben legjelentősebb lépése már 1945-ben megtörtént. A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A hazai polgári iskolai oktatás 1947/48-as tanév végén, az iskola fennállásának 28. tanévében végleg megszűnt. 1948 szeptemberétől (az iskolák államosítását követően) az intézményt Marx Téri Általános Iskola néven összevonták az épületben önállóan működő III. sz. Állami Leány Általános Iskolával.

Pallay József

  • Személy
  • 1903 - 1967

(Szabadbattyán, 1903. márc. 17. – Székesfehérvár, 1967. dec. 30.): festőművész. Oklevelet a Képzőművészeti Főisk.-n szerzett (1925), ahol Glatz Oszkár tanítványa volt. 1925–27-ben a sashalmi kat. gimn.-ban, 1928-tól Tolnán, 1934-től Székesfehérvárott a polgári fiúisk.-ban, 1943-tól a cisztercita gimn.-ban tanított. 1945 után 1963-ig, nyugdíjazásáig a cisztercita, majd ugyanott az áll. gimn.-ban volt rajztanár. Művészetében példaképeit, Paál Lászlót és Rudnay Gyulát követte. Képei több kiállításon szerepeltek. 1927-től vett részt vidéki és orsz. kiállításokon; 1943-tól rendszeresen Székesfehérvárott és Fejér m.-ben, 1953-tól Bp.-en (Műcsarnok, 1953, 1954, 1955; Ernst Múzeum, 1954; Nemzeti Szalon, 1955; a Fényes Adolf Teremben 1955-ben csoportos kiállításon, ezenkívül több dunántúli városban is. Festészetét a posztnagybányai hagyományok tisztelete jellemzi.

Árpád-házi Boldog Margit (Szent Margit) Leánygimnázium

  • Szervezet/testület
  • 1876 -

Az intézmény jogelődei és elnevezései:

Községi polgári leányiskola (1876 - 1905)
Községi felsőbb leányiskola (1905 - 1916)
Felső leányiskola (1916 - 1917)
Leánygimnázium (1917 - 1921)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánygimnázium (1921 - 1927)
Árpád-házi Boldog Margit Községi Leánylíceum (1927 - 1932)
Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (1932 - 1942)
Árpád-házi Szent Margit Leánygimnázium (1942 - 1948)
Állami Leánygimnázium (1948 - 1954)
Állami Teleki Blanka Leánygimnázium (1951 - 1963)
Teleki Blanka Gimnázium (1963 - 2005), Sziget Utcai Általános Iskola (1980 - 2005)
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2005 -) https://www.telekiblanka.hu/

Polgári Leányiskola

  • Szervezet/testület
  • 1876 -

A polgári leányiskola első osztályát 1876-ban a belvárosi elemi leányiskola egyik szobájában helyezték el, a második tanévben a város háromszázötven forintért kibérelte az ágostai hitvallású evangélikus hitközség házának két helyiségét. A két tanteremhez tartozó lakást Nemessényi Adél polgári iskolai tanítónő kapta azzal a feltétellel, hogy az iskola helyiségének tisztántartását ellátja. A harmadik évben az iskola két osztálya átköltözött az elemi leányiskola mellett lévő Lőrincz-féle házba, az első osztály visszakerült az elemi iskola épületébe, majd a következő évben az első két évfolyam került itt elhelyezésre. Az iskola hosszú időn keresztül működött két tető alatt a városi leányiskolában és a szomszédos érházban. 1890-ben a tanulók nagy létszámára való tekintettel már csak a 4. osztály és a tanári szoba maradt meg a bérházban.
(forrás: Leányiskolai értesítő, 1925. 9–10.)
A növendékek számának folyamatos emelkedése egyre inkább érezhetővé tette egy nagyobb és a polgári leányiskola igényeinek megfelelő tanhelyiség hiányát. A létszám már messze túlnőtte a tantermeket. Az olyan tárgyakhoz, mint az ének, melyeken osztályok egyesítésére került sor, még inkább a vizsgákhoz és iskolai ünnepélyekhez nem rendelkezett megfelelő helyiséggel. Az osztályok csak 1892-ben kerülhettek egy fedél alá az állami reáliskola megüresedett épületében. Az iskola meglehetősen mostoha körülmények között
működött, a tanári könyvtárat a tanári szobában, az ifjúsági könyveket az osztálytermekben, a rajzeszközöket egy előszobában tárolták, csupán a tornaszereknek és a fizikaszertárnak volt külön helyisége. A helyzet csak akkor javult valamelyest, amikor az intézményt 1905-ben felsőbb leányiskolává szervezték át. A régi díszteremből két további osztálytermet alakítottak ki az ötödik és hatodik osztály számára, új helyiségbe került az igazgatói iroda, valamint a tanári és az ifjúsági könyvtár. Ez a beosztás egészen a leánygimnázium megszervezéséig fennmaradt. Hiányzott a torna-, rajz-, kézimunka-, fizikai előadó- és díszterem. 160 cm széles folyosója és 10 m hosszú és 9 m széles udvara meglehetősen szűknek, alacsony belmagasságú termei tanításra alkalmatlannak bizonyultak. Nagyobb szabású ünnepségeik megtartásához a Szent István termet kapták meg a városi hatóságtól, de kisebb házi ünnepségeket nem tarthattak. Felszerelésüket nagyrészt a szertárak szűk volta miatt kénytelenek voltak elraktározni, nyirkos, dohos helyiségekben tárolni. 1913-ban az igazgató felkérte Lityán Viktória tanárnőt egy a tarthatatlan állapotokat hűen tükröző jegyzőkönyv elkészítésére, melyet a helyi lapok szerkesztőségének és a városi bizottsági tagoknak is elküldtek. Küldöttség útján megkeresték gróf Széchenyi Viktor főispánt, dr. Saára Gyula polgármestert és dr. Kerekes Lajos polgármester helyettest,
hogy helyzetükre egy új, modern iskolaépület felállításával találjanak megoldást.
(forrás:Leányiskolai értesítő, 1913. 17–18.)
1918-tól kezdve az új osztályok miatt az épület folyamatos bővítésre, átalakításra szorult. 1918-ban az iskolafenntartó az épülethez az elemi iskola egy termét csatolta, 1919-ben az épület északnyugati emeleti sarkán lévő gazdasági iroda három termét egy közfal átvágásával toldották az iskolához. Az átjárás a tanulóknak meglehetősen nehézkes volt. Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató felszólítására az iskolafenntartó városvezetésnek más megoldást kellett keresnie. 1920-ban a délkeleti szárnyon fekvő elemi leányiskola négy terme került átadásra. Nehezítette a helyzetet, hogy az épületből kihelyezett elemi leányiskolának délutánonként át kellett engedni a termeket. Az előző évi toldást a szertárak számára tartották fenn, mivel zegzugos beosztásuk és a főépületrészekkel való bonyolult összeköttetésük miatt osztálytermeknek alkalmatlanok voltak. A szemléltető és kísérleti eszközöket lépcsőkön, boltozatokon, sikátorokon keresztül kellett a tanároknak átszállítani. Az eddigi kis udvart egy belső épületszárny két emeleti és két földszinti helyiség lebontásával nagyobbították meg, valamint az elemi leányiskola udvarával történő összekapcsolással biztosítottak nagyobbmozgásteret az ifjúságnak az óraközi mozgásra. Az udvar szerény méretű megnagyobbításával ezáltal két kisebb termet vesztettek. A szer- és könyvtárhelyiségeknek szánt termek közül kettőt mégis osztályteremnek használtak fel, így került egy terembe a természetrajzi, vegytani, ásványtani szertár, az ifjúsági és segélyegyleti könyvtár. 1921-ben kifogyván a termekből az új osztályt egy használaton kívül lévő földszinti helyiségbe utalták. Az átalakítás további lehetőségei azonban megszűntek. Az iskolának sem rajz-, sem ének-, sem tornaterme nem volt. (forrás: Leányiskolai értesítő, 1920. 8-9.)
Habár a minisztérium a leánygimnázium létrehozásával kötelezte a várost egy új iskolaépület megépítésére, az intézkedés sokáig nem foganatosult. Hiába sürgette Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató, majd utóda dr. Vass Bertalan is az építkezés azonnali megkezdését, a város évről évre elodázta az ügyet. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 36.701/1922 és 0.779/1923 rendeletei is az új épület 1924. szeptember 1-re való felállítását, addig is a hiányok ideiglenes intézkedésekkel való megszüntetését követelték. A fordulat az 1928/29-es tanévben következett be.21 A több mint egy évtizedig halogatott építkezés alig két év alatt, 1930 novembere és 1932 októbere között lezajlott. Az osztályok végül 1932. október 22-én foglalhatták el az impozáns új épületet. Hivatalos átadására november 19-én került sor. Az ünnepséget a város polgármestere, dr. Csitáry G. Emil nyitotta meg, melyet dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és Maron István igazgató beszéde követett.

Ferenc József Nőnevelő Intézet

  • Szervezet/testület
  • 1864 - 1948

Ferenc József Nőnevelő Intézet, Székesfehérvár, 1864 -1948. június 16.: a Szatmári Irgalmas Nővérek iskolái közé tartozott. Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapítványából a nővérek 1864-ben elemi népiskolát nyitottak. 1893: kezdték meg a tanítást a 4 osztályos polgári iskolában. 1921: 3 évfolyamos nőipariskolát, 1930: gyakorló elemi iskolával egybekapcsolt tanítónőképzőt létesítettek. 1946: megszervezték a Dolgozók Tanítóképző Intézetét. 1948-ban államosították.

Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Ybl Miklós Gimnázium

  • Szervezet/testület
  • 1854 - 1954

Az iskola 1854. december 12-én Ferenczy János polgármester és Dr. Bula Teophil ciszt. r. gimn. igazgató munkálkodása folytán mint kétosztályú közs. alreáltanoda alakult meg, és a volt leánylyceum épületében nyert elhelyezést. 1859-ben már teljes alreáltanodává épült ki, míg 1871—73. megnyílt a IV., V. és VI. osztály is, és ezzel az intézet teljes főreáltanodává lett. 1875-ben országosan átszervezik a reáltanodákat nyolcosztályossá, de az iskola megmaradt hatosztályúnak. A régi tanárok itthagyják az iskolát, és fennmaradása évről-évre bizonytalanabb, sőt 1881- ben már arról van szó, hogy visszafejlesztik négyosztályúvá, végre Trefort Ágoston akkori miniszter átveszi az állam vezetésébe, így lett reáliskolánk 1883-ban nyolcosztályos főreáliskolává. Hosszas huzavona és alkudozások után 1894-ben át tudott költözködni új épületébe.
Az állam kezében most már ismét az emelkedés útjára lép az intézet. Az előbbi tíz év alatt megcsappant növendékek száma egyszerre felszökik, 1890-ben már a III. osztályt is párhuzamosítani kellett. így haladt most már biztos úton előre az intézet, és ünnepelte fennállásának ötvenéves jubileumát 1904-ben.
A második félszázad ugyanazzal a csendes, mély, céltudatos munkával indult abban a biztos mederben, melybe a 90-es években jutott. A világháború alatt kórházul szolgálván az intézet épülete, egy ideig a múzeum jelenlegi épületében folyt a tanítás.
1920-an felvette a m. kir. áll. Ybl Miklós-reáliskola nevet. Jelenleg a lehetőség szerint a kívánalmaknak megfelelően alakított épületben folyik a tanítás, hirdetvén a XX. század nagy feladatát: keresztény valláserkölccsel és a múlt szent hagyományait féltő gonddal őrző mély hazaszeretettel egy nagy cél felé törekedni, melynek neve: N agy-Magyarország.
1934-ben a nm. VKMin. 32000/1934. V. a.—1. sz. rendeletével az első osztálytól kezdődőleg megszüntette az intézet reáliskolai jellegét ; az 1936. évi 1301. ein. sz. rendelete alapján az 1936/37. tanévben az I. és II. oszt. már gimnázium, a III. oszt. reálgimn., a IV—VIII. még reáliskola.
Az 1941—42. iskolai évben az I—VII. oszt. gimnázium, a VIII. oszt. reálgimnázium. A megnövekedett tanuló létszám szükségessé tette a VIII. oszt. párhuzamosítását is, úgyhogy ebben az évben már minden osztály párhuzamos. Második modern nyelvül az egyik felső osztály franciát, a megfelelő párhuzamos osztály olaszt tanult.

Shulz István

  • Személy
  • 1934 - 2010

(Budapest, 1934. 04. 29. - Székesfehérvár, 2010. 03. 02.)
Iskolai tanulmányai: 1952-ben faipari technikus lett, majd egy évig a BME kisegítő üzemében Ohmann Béla szobrászművész mellett épületszerkezeti és híd maketteket készített. BME ÉKME tagozatán építőművész oklevelet kapott 1958-ban. BME posztgraduális képzés során műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett 1976-ban. Munkássága nagy része Fejér megyéhez kötődik. 1958–ban ÉM 26. sz. Építőipari Vállalatnál Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) beosztott mérnök. 1959 júliusától 1990-ig a Fejér Megyei Tervező Iroda építész tervezője.

Szent István Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1938 -

Szent István Községi Általános Iskola: a Szent István Községi Népiskola jogutódja. (Később Május 1 Téri Általános Iskola, majd Május 1 Általános Iskola.) Az intézmény 1938-ban létesített épülete a háború alatt 70%-os károkat szenvedett. Az iskola tanulóinak oktatása az 1945/46-os tanévben az Ipariskolában, a Rákóczi utcai és az Olaj utcai volt községi iskolák tantermeiben folyt. Az épület felújítását követően, 1946 októberében költöztek vissza az eredeti, 23 tantermes modern iskolába.
Az 1945/46-os tanévben az iskola alsó tagozata az általános iskola tanterve szerint tanult. E tanévben 494 tanulója volt az iskolának. Az 1946/47-es tanévben I-től a VI. osztályba 427, majd a következő 1947/48-as tanévben a már hétévfolyamos általános iskolába 451 tanuló irtkozott be. Az iskolában megszervezték 37 VIII.-os elemi iskolai tanuló tanfolyamát.
Az iskola igazgatója 1945. szeptember 1-től Fejes István községi iskolai tanító, igazgatóhelyettese Bardon Gyula községi tanító volt. Az iskola tantestületének tagjai: Fejes Magdolna, Herceg Pálné, Herder Istvánné, Horváth Miklósné, Kammer Lászlóné, Kovács Franciska, Mihályi Gyuláné, Nikkel Istvánné, Nyéki Ilona, Selley Kornélia, Vági Róbert, Vándor Ferencné, Zavaros Ida községi általános iskolai tanítók.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

I. sz. Állami Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1943 -

I. Sz. Állami Általános Iskola az 1943-ban létesített Székesfehérvári Állami Népiskola jogutódja. (Később Béke Téri Általános Iskola.) Az intézmény 1949-ig az ipariskolában működött az 1945/46-os tanévben 170 alsó tagozatos és 43 fő ötödik osztályos tanuló számára. Az 1946/47-es tanévben 416, az 1947/48-os tanévben 479 tanulója volt az iskolának.
Az igazgatói feladatokat 1944-től Zámori Imre állami tanító, az igazgatóhelyettesi munkakört 1945. szeptember 1-től Simai Ernő középiskolai tanár látta el. 1948-ig az iskola nevelői: Bede Lajosné, tanító, Csitkei Ilona, Ernyei Ilona, Fodor József, Greiszler Etel, Hajmási József, dr. Horváth Józsefné, Horváth Sándor, Zsolt Józsefné állami tanítók, Kiss Elemérné óraadó középiskolai tanár, Schleicher Emma polgári iskolai tanár, Solymosi Sándor polgári iskolai tanár. A hitoktatást Bertalan Ilona református, Dávid Kavel római katolikus, dr. Komlós Ottó izraelita, Nagy Tibor evangélikus, Rauch János baptista hittanárok látták el.
Forrás: Surányi István: Alapfokú (általános iskolai) oktatás Székesfehérváron 1945-1948 között.

Öreg Utcai Községi Elemi Leány Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1766 - 1935

1905-től az I-III. osztályos leányiskolának az 1920/21-es tanévben 186, az 1925/26-os tanévben 102, az 1930/31-es tanévben 180 tanulója volt. A város 1935-ben megszüntette az iskola működését. Az iskola épületét eladták. Az iskola körzetéhez tartozó tanulókat az Ezredéves és az Olaj Utcai Községi Népiskolához (1938-ig) osztották be. Az 1766-ban alapított városi iskola végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1935-ig iskolaigazgatói: Tóth József (1864-1887), Láng István (1887-1888), Sólyom Lajos (1888-1893), vitéz Óvári Dániel (1893-1907), Szeib István (1907-1921), Lambert Vilmos (1921-1935).

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1777 - 1938

A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.
Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).
Forrás. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

Fejér Megyei Bíróság

  • Szervezet/testület
  • 1872 -

Amikor Székesfehérvárott, 1872-ben ténylegesen megindult a bíróságok működése, a megyeháza közelében lévő, úgynevezett Lanschmann-ház szolgált e célra, míg az új épület elkészült. 1884-ben döntöttek arról, hogy törvényházat és börtönt kell építeni. A Wanger Gyula tervezte épület helyszínét illetően több elképzelés volt, az alapkövet végül a város egyik legszebb terén, a Zichy liget sarkán rakták le.
Az „igazság palotája” 1902-0906 között épült fel, helyet kapott benne a bíróságon kívül a megyei főügyészség, valamint a fogház.
A törvényház épülete viszont egyre szűkösebbé vált: 1993-ban kezdődött meg a rekonstrukció, amely végül hét év múlva, 1999-ben fejeződött be, és amely kismértékű bővítéssel is együtt járt, továbbá megszépült az egyemeletes épület eklektikus stílusú homlokzata is. A hat jón oszloppal tagolt középrizalit párkányra visszakerült a törvényház felirat, a kőbábos párkány fölé emelkedő, íves tetőzet szép kivitelű kovácsoltvas díszei megújultak.

Szőlőhegyi Körzeti Községi Elemi Népiskola

  • Szervezet/testület
  • 1929 - 1944

A város közgyűlése 1929-ben hozott határozatot a Budai út és a Fiskális dűlő sarkán állami segély igénybevételével építendő 4 tantermes, 1 tanítólakásos községi népiskoláról. Az épület átadására 1931-ben került sor. (VKM 36206. VII. 1928. számú leirata.) Az új intézmény igazgatásilag 1934-ig a Máriavölgyi Községi Elemi Népiskolához tartozott, majd Szőlőhegyi Körzeti Községi Elemi Népiskola néven szerepelt. Az iskolának az 1931/32-es tanévben 219, az 1935/36-os tanévben 247, az 1940/41-es tanévben 235, az 1944/41-es tanévben 236 tanulója volt. Az iskola épületét 1944-ben bombatalálat érte. Működése végleg megszűnt.
Forrás: Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között.

Székesfehérvári Állami Közjegyző

  • Szervezet/testület
  • 1950 - 1991

A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását.
Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével.
Az 1991. évi XLV. törvény 1992. január 1-i hatállyal ismét létrehozta a magánközjegyzőség intézményét.

"Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj" Alapítvány

  • Szervezet/testület
  • 1993 -

A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj"-at Székesfehérvár Megyei-jogú Város Önkormányzatának képviselő testülete alapította 1993-ban, Lánczos Kornél születésének centenáriumi eseményeihez kapcsolódva, arra a már korábban is tapasztalt igényre (talán csak apropót várva) igyekezvén választ adni, hogy városunk szellemi életének megpezsdítéséhez, gyorsabb, mozgásba hozásához, élénkítéséhez (anyagi erejéhez mérten) a helyi önkormányzat is hozzájáruljon. Mivel Lánczos Kornél, Székesfehérvár nagy szülötte, természettudós volt, mellé, mint a "humán" alkotó tevékenység megtestesítőjének, önként kínálkozott városunk másik nagyhírű személyiségének, Szekfű Gyula történésznek a neve, jelezvén, hogy az alapítvány valójában mindenfajta (tudományos, művészeti, stb.) igényes alkotó tevékenységet, kiemelkedő szellemi teljesítményt támogatni, felkutatni, segíteni kíván. Csupán annyi "lokálpatrióta" megkötés kapcsolódik az ösztöndíj-adományozás feltételeihez, hogy vagy az alkotó legyen fejér-megyei, székesfehérvári, vagy a pályaműnek legyenek fejér-megyei, fehérvári vonatkozásai.

Felmayer István és Fiai Rt.

  • Szervezet/testület
  • 1845 - 1997

Felmayer István 1813. VIII. 16-án született Szegeden. Apja, Felmayer Antal szűrszabó mesterként kereste kenyerét, de az 1813. évi nagy tűzvész vagyona nagy részét elpusztította. A család kényessé vált anyagi helyzete miatt István csak a piarista gimnázium VI. osztályáig végezhette tanulmányait, ekkor fivére kékfestőüzemében kezdett el dolgozni. A szakma csínjának-bínjának kitanulása után Pesten szilárdította meg tudását, majd egy pest-budai és egy németországi (Mannheim—Mainz—Lübeck—Hamburg) tapasztalatszerző körút után érkezett Székesfehérvárra 1844 tavaszán. Az 1831-ben Veszprémből ide telepedett, 1834-től polgárjoggal rendelkező (Felmayer érkezésekor már közel egy éve halott) Sáfrán Józsefnek a Palotai utcában, a 364. helyrajzi szám alatt működő kékfestőműhelyében alkalmazta annak özvegye.
A kékfestés a kelmefestő mesterség egyik szakága, európai népszerűsége a XVI. század második felében futott fel igazán az Indiából tömegesen beáramló gyarmatáru, az indigó térhódításának köszönhetően. Az indigó a korábban használatos, ún. festőcsüllenget váltotta fel, amit főleg Szászországban és Thüringiában termesztettek. Az indigó használata Nyugat-Európából, ott már „labdába rúgni” képtelen mesterek révén terjedt el hazánkban a XVII–XVIII. században. A legnagyobb népszerűségnek a németajkú lakosság és a parasztság körében örvendett.
Az özvegyet, Mutz Juliannát Felmayer István 1845. VI. 8-án nőül vette – a munkakapcsolat tehát egy év alatt házassággá érett. A letelepedési, valamint a „mester” titulus használatához szükséges engedélyt 1845. VI. 6-án, éppen 175 évvel ezelőtt kérvényezte a városvezetéstől a fiatal kékfestő. Polgárjogért 1847. VII. 2-án folyamodott; döntésében a presztízs kivívása mellett a katonáskodás alóli felmentés is motiválta, hogy szüntelen a legényei körmére és a gyár ügyei után tudjon nézni.
A fenti engedélyek elnyerését követően első lépéseinek egyike volt a műhely kibővítése. 300 váltó forintot (más forrás 200 tallérról tud) fektetett be a modernizációba – összehasonlításképp: a polgármester éves fizetése 600 forintra rúgott ekkoriban. Később sem sajnálta a beruházásokra a pénzt: 1852-ben, majd 1856-ban is kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Városház téren újonnan vásárolt épület udvarán. Keményítőműhelyt, tarkázó- és szárítóhelyiséget többek között. A tanács engedélyét megkapva fazsindellyel fedette be a helyiségeket. A családi munkamegosztást úgy oldották meg, hogy Julianna asszony vásározott – minden eshetőségre felkészülten, hiszen csakhamar köztudottá vált, milyen kelendőek az áruik, s többször meg is támadták hazafelé menet, hogy megkaparintsák a bevételét. Ura eközben segédeivel – először csak egy festőlegény állt rendelkezésére és két mindenes parasztfiú, de számuk az évek során folyamatosan növekedett – a termékeket állította elő. Az első időben természetesen még kézi erővel. Eme eljárás lényege a következő volt: a fehér vászonra (keménysége miatt) körtefából faragott, vagy rézszögekkel és -drótokkal kivert mintákkal, dúcokkal szigetelő masszát nyomtak, amit megszárítottak. A keretre feszített, előnyomott szövetet az indigóalapú lével feltöltött festőkutakba merítették. Az ezt követő száradás közben oxidálódott az indigó, kékbe öltöztetve ezáltal a fehér textíliát. A fehér mintázat pedig a szigetelő massza leoldása után került napvilágra.
A Goldberger Ferenc 1784-ben alapította budai gyár mellett a fehérvári Felmayer Istváné vívott ki magának évtizedekig tartó nemzetközi elismerést e szakmában. E siker elérése érdekében természetszerűleg időről időre jelentős modernizáció és bővítések szükségeltettek. A telephellyel szomszédos házakat és telkeket szisztematikusan felvásárolta az iparos a Palotai utcában, és újdonatúj, emeletes szárítót épített. Az Ybl családtól az Uri u. 10. szám alatti ingatlant (ma: Városház tér 3.) 1852-ben vásárolta meg, s egy 1857-es feljegyzés már tizenkét alkalmazottról tudósít, akik ebben a Nádor-csatornának nevezett vízelvezető partján épült műhelyben foglalatoskodtak. (A tucatnyi festőlegény közül hárman külföldről érkeztek Fehérvárra. Egy gödöllői származású inasnak kellett a legrövidebb utat megtennie otthonától, hogy itt dolgozhasson.)
1860-ban a Palotai utcában lévő, 388/b helyrajzi számú, szintén a Nádor-csatorna mellett elterülő ingatlan megvásárlásával és beépítésével a műhely már kezdett gyáralakot ölteni. Ekkor egy 30 öl hosszú és 6 öl széles létesítménnyel bővült a cég ingatlanvagyona. Egy 1861-es összeírás már ötven fő alkalmazását rögzítette, két évvel később pedig már fióküzletet alapított Felmayer Pesten, a Fürdő u. 6. szám alatt. 1864-ben a Ponty vendéglő szomszédságában lévő Világi-házat vette meg a cég, s a gyár céljainak megfelelően átalakították az épületet. Alkalmazottai számára hálótermet is biztosított a gyáros. Kosztot, kvártélyt kaptak a messze földről érkező munkásai – a tivornyázás és a pazarlás elkerülése végett. A rendet is könnyebb volt fenntartani közöttük, és gyorsabb ütemben is gyarapodhattak a munkások. A ’60-as évek második felében egyébként szinte minden évben vásárolt egy új épületet a meglévők közvetlen környezetében, melyeket valamilyen formában hozzátoldotta a gyárhoz. A vásárlói igényeket azonban még ezzel a folyamatos terjeszkedéssel, fejlesztésekkel sem tudta 100%-osan kiszolgálni.
A Felmayer család sokat köszönhet Bismarcknak is, az általa előkészített és kirobbantott porosz–osztrák–olasz háború ugrásszerűen megnövelte a megrendeléseik számát, melynek a hasznát teljes egészében visszaforgatták a gyárba. Ennek köszönhetően rendezkedhetett be a cég a gőzgépekkel több igényt kielégítő gyártásra az első ilyen típusú munkagépük megvásárlását követő évben, 1866-ban. Ekkor építették első nyomógépüket is, s a vállalkozás dinamikus fejlődésére jellemző, hogy 1870-re már nyolc nyomógéppel és száz alkalmazottal folyt a munka. Ekkorra a gyártelep már vitathatatlanul Európa élvonalában tartózkodott. Az 1873-as év komoly elismerést hozott Felmayer István karton-, kendő- és vászonfestő gyárának Székes-Fehérvárott: a bécsi nemzetközi kiállításon bemutatott termékei után érdeméremmel tüntették ki. 1875-re pedig már azt is ki tudta gazdálkodni, hogy indigóültetvényeket vásároljon Kelet-Indiában. (Ide kívánkozik, hogy Felmayer István egész munkásságával kapcsolatosan egyetlen kritikát találtam a kortársak megfogalmazásában. Azt vetették a szemére, hogy a nyersanyagokat (pl. indigó, kőszén) külföldről szerzi be, nem magyar termesztőktől, illetve iparosoktól.)
Kiemelendő, hogy a Felmayer-gyárban hagyományos, magyar motívumokkal is dolgoztak. Egyedülállóan, hiszen a repertoárnak az ilyen, változatosabb ornamentikára is kiterjedő bővítését a magasabb költség és a bonyolultabb előállítási mód, egyszersmind a csekélyebb átmérőjű vevőkör okán nem dívott választani.
Két fiát – az 1849 augusztusában született Istvánt, illetve az 1853-as születésű Károlyt – 1876-ban vezette be a vállalkozásba, miután kereskedelmi és ipari szakismereteiket Bécsben, Svájcban és Németországban elmélyítették. Az 1879. évi Székesfehérvári Országos Kiállítás Nagy Bizottmányában már mindketten ott tüsténkedtek, sőt, az ifjabb István a tíztagú Végrehajtó Bizottság tagjaként is szerepelt, valamint a kiállított, tizenhét csoportba sorolt cikkek VI. csoportjának („Fonó-, szövőipar, ruházati tárgyak”) az elnöke is volt. Saját pavilont is felállítottak, természetesen, melyben sima és tarkázott perkálok, vásznak, kendők és egyéb ruhadarabok pazar gyűjteményét vonultatták fel; nyersanyagokkal és a termékeik előállítása közben alkalmazott eszközökkel egészítve ki a kollekciót, hogy a munkafolyamatokat is szemléltessék az érdeklődők előtt.
Fiai sikerét látva, hogy nem csak ügyes, de ismert és befutott szakemberekké váltak, 1881. I. 10-én bejegyeztette őket cégtulajdonosként. A közkereseti társaság ettől az időponttól a Felmayer István és Fiai nevet használta, a cég képviseletére mindhárman egyformán jogosultak voltak. (ifj. Felmayer István karrierje szárnyalt ekkoriban. Még 1881 tavaszán előbb – Námessy Ferenc halálát követően, III. 17-én – a Székesfehérvári Takarékpénztárnak, majd egy hónappal később – IV. 11-én – a Székesfehérvári Kereskedelmi Banknak választották be az igazgatóságába.
Miután a Városház téri ingatlannak a Nádor-csatorna partjára nyúló telkén már nem lehetett tovább fejleszteni az üzemet, 1876 áprilisában a Palotai utca 3. alatt emeltek egy műhelyépületet, mely 1880-ban további három gyárhelyiséggel bővült egy 42,4 x 9,4 méteres területen. A következő jelentős lépés az 1881-ben üzembe helyezett hengernyomógépnek a számlájára írható. 1887-re mindössze a kézifestő-műhelyek és a raktárak egy része maradt a Városház téren. A Nádor-csatorna felett elmozdítható mosóházak voltak, s a két partján lévő épületek között egy kőhíd és két fahíd biztosította az akadálymentes forgalmat.
1883.V.23-án az öreg Felmayer elveszítette nejét, Julianna asszonyt, s 1888. XI. 14-én maga is távozott az élők sorából. Szélhűdés végzett vele. Temetésére két nappal később, 16-án került sor. 15 órakor kezdődött a gyászszertartás, de már 13 óra körül elkezdtek szállingózni a halott feketébe öltözött ismerősei és tisztelői a Városház térre. A ceremónia kezdetekor már egy tűt sem lehetett leejteni a földre. Hogy mekkora visszhangot kiváltó társasági esemény volt ez, arra jellemző, hogy a Székesfehérvár és Vidéke, melynek egy oldala negyven hirdetési helyre volt beosztva, hat egységnyi felületen csak azt sorolta, kinek milyen feliratú szalag lógott a koszorúján. Utolsó útjára a Szentháromság (közkeletű nevén Hosszú) temetőbe kísérte el Felmayer Istvánt a gyászmenet.
A két fiú, István és Károly, miközben tovább irányították a gyárat; a főtéren lévő ingatlanukat, mely egyben látta el a lakóház, az iroda, az üzlet és a hajtogatóüzem funkcióját, kétemeletessé bővítették. Ők azonban nem örökölték a szegénysorból ragyogó egzisztenciát teremtő apjuk szeretetét a szakma és az üzem iránt. Nélkülözhetetlen forrásként kezelték csupán a gyárat, mely nagyvilági életükhöz előteremtette a javakat. Alkalmazottaikhoz is másképp viszonyultak, édesapjuk munkásairól gondoskodó atyai szigorának nyoma sem volt a jellemükben. Ennek következtében a ’80-as évekre a Zöldfa utcai „Három sasok” korcsma törzsvendégei lettek a festőlegények, hova a bakák is előszeretettel tértek be lazítani. Gyakorivá váltak a két „tábor” közötti, nem egyszer véres kimenetelű súrlódások.
S ha már a forrást említettem, érdekes epizódként vonult be a gyár történetébe, hogy 1892-ben az üzem udvarán egy kútfúrás alkalmával tört felszínre első ízben a fehérvári, vastartalmú savanyúvíz, mely elsőrangú gyógyvíznek bizonyult. A járványos időkre való tekintettel szellősebb közterületre vezették ki a vizet. A tulajdonosok nem akartak hasznot húzni a természeti kincsből, ezért Havranek József polgármester indítványozta a kút közkézbe vételét. Ehhez azonban a belügyminiszter nem járult hozzá.
Mindkét testvér fiatalon hunyt el. István 1894-es halála után Károly még nemességet kapott Ferenc Józseftől (nem hétköznapi, hogy épp neje, Erzsébet – az imént említett Havranek József unokahúga – 31. születésnapján) „a gyáripar és a közügyek terén szerzett érdemeiért”, de 1897-ben őt is elragadta a halál; s az újabb, sürgető beruházások lebonyolítását vállalni nem tudó özvegyek szabadulni kényszerültek a gyártól. Így került 1898. VIII. 2-án a cég – 250 000 forint ellenében – a Neunkirchner Druckfabriks Aktien Gesellschaft tulajdonába. A jól bejáratott cégnevet azonban nem változtatták meg.
Az vállalkozás még sokáig nagyon szép eredményeket produkált a piacon. 1907-ben a városi tanács éppen ezért járult hozzá, hogy Székesfehérvár címere megjelenhessen áruik csomagolásán és a kiállított számlák fejlécén.
Az I. világháború idején hadiüzemmé nyilvánították a gyárat, így a civilek nélkülözni voltak kénytelenek a csak a katonaság részére termelő üzem portékáit. 1927-ben az akkor már egy ideje csak bérmunkákat végző vállalatot a Wiener Bankverein vásárolta meg. A cég 1943-ig újabb beruházásokat eszközölt ki, különböző módszerekkel igyekezett visszahódítani a megváltozott piacot; a világégés azonban minden fejlesztést derékba tört. A potsdami egyezmény alapján a Felmayer István és Fiai Kékfestő és Kartonnyomó Rt. – miután német cég üzemeltette – a Szovjetunió tulajdonába ment át. Az új vezetőség 1951-ben ignorálta a Felmayer márkanevet, az üzemet Kolorit Fehérítő-, Festő- és Nyomógyárra keresztelte el.
Egy évvel később, 1952-ben lett a Magyar Népköztársaság az államosított gyártelep tulajdonosa, melynek nevét előbb (1960-ban) Pamutkolor Művekre, majd az 1963-as, a budapesti központ alá történő betagozódásakor Pamuttextilművek Kikészítőgyárra változtatták.
Többszöri átszervezéseket követően, a ’90-es évek elején már deficitet termelt a vállalkozás, így a végelszámolást sem kerülhette el. Ténylegesen 1996. XII. 13. volt az utolsó munkanap a székesfehérvári textilipar fellegvárában, de jogilag csak 1997 augusztusában szűnt meg a cég.
A gyártelep egykori területén ma egy bevásárlóközpont terpeszkedik, melynek a nyugati oldalán kiemelkedő téglás falszakasza (valamint egy emléktábla) hivatott a több mint 150 évig működő vállalatra emlékeztetni a járókelőket.
írta Végh Ákos László

1-20 találat a 47 találat közül