39 találat látható

Iratképző
Tatabánya

Arany János Általános Iskola (Tatabánya Újváros)

  • Szervezet/testület
  • 1965 - 1996

Tatabánya önkormányzatának közgyűlése 1996-ban döntött, hogy 1996. július 1-jével bezárja az Arany János Általános Iskolát és az épületet használatba adja az alapítványi formában működő Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának. Az alsó tagozatos osztályokat áthelyezték a város egy másik általános iskolájába, a felső tagozatos tanulók több oktatási intézménybe kerültek át.

Erőmű-lakótelepi Óvoda

  • Szervezet/testület

Szerkezeti átalakítások következtében 1999-ben az Erőmű telepi és a Jókai Óvoda az Arany János Óvoda telephelyévé vált. (144/1999.(VI.17.) k.gy-i határozat, Tatabánya:)
Néhány év elteltével az Erőmű telepi óvodát az önkormányzat lépcsőzetesen megszüntette. (2004-ben.)

Hubay Győző

  • Személy
  • 1930 - 2004

Hubay Győző (Miskolc, 1930. április 5. – Tatabánya, 2004. május 25.) SZOT-díjas koreográfus, a Bányász Táncegyüttes alapítója. Az első elemi iskolát Szikszón végezte, majd 7 éves korában Budapestre került, mivel édesapját a Honvédelmi Minisztériumba helyezték. 12 éves korában regös cserkészként ismerkedett meg a népművészettel, néptánccal, népzenével Molnár István vezetése alatt. A budapesti Lónyay utcai Református Gimnáziumban (1948) tanult. A gimnáziumban a Muharai táncegyüttesben táncolt, koreográfusuk Szabó Iván Munkácsy díjas szobrászművész volt. Olyanokkal táncolt együtt, mint Knoll István (Későbbi érdemes filmművész), Jancsó Miklós, Vass Lajos, Béres Ferenc.
1950-1954 között a Színművészeti Főiskolán tanult és táncrendezői szakon végzett.
Rábai Miklós kérte meg a budapesti VIT előtt az amatőr tatai táborban, hogy foglalkozzon tatabányai gimnazistákkal, így 1949-ben alapította meg a Bányász Táncegyüttest. 1957-től a Komárom megyei művelődési osztályra került, ahol a művészetek felügyelőjeként dolgozott két évtizeden keresztül. Később, 1975-től a Tatabányai Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságánál volt a kultúra és sport vezetője 1989-es nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjasként a Hazafias Népfront városi elnöke volt, majd ennek utódjánál, a TESZ-nél töltötte be ugyanezt a szerepet. 1996 és 1998 között a Tatai Művészeti Iskola igazgatója volt.
Díjak:
Miniszteri Dicséret Elismerés (1955)
Kiváló Népművelő (1969)
Komárom Megyei Művészeti Díj (1970)
Ifjúsági Érdemérem (1974)
SZOT-díj (1975)
Tatabányáért Emlékplakett (1979)
Szakmai Munkáért Arany fokozat (1985)
Kiváló Munkáért-díj (1989)
Életet az Éveknek (1994)
Ezüst Turul Díj (1999)

József Attila Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1902 --

Az iskola Tatabánya város legrégibb iskoláinak egyike. Jogelődje az 1902. évben, a MÁK RT által létesített Ady Endre Általános Iskola. Mai épülete 1942-ben épült, az akkori bányászkolónián élő gyermekek nevelését, oktatását szolgálta.
Azóta a város gazdasági, társadalmi fejlődéséhez igazodóan környezete jelentősen megváltozott. A bányászkolónia egészségtelen, korszerűtlen lakásai helyébe az 1970-es években új lakótelep épült. Ez a városrész az emeletes házak tömbös kialakításával szinte körülöleli a régi városközpontot. A városközpont-jelleget mára leginkább a szabadidő eltöltését szolgáló, nagy hagyományokra visszatekintő intézmények /Népház, Május 1 park, sportpálya, sportcsarnok, sportuszoda – strand / őrzik, valamint a mellettük kiépült oktatási intézmények. A körzetben három óvoda, két általános iskola és három középiskola működik.
Az itt élők társadalmi, szociális összetétele is jelentősen megváltozott. Az egykori egykeresős bányászcsaládokat mára sokkal heterogénebb összetételű családok váltották fel. Foglalkozásuk szerint döntően fizikai dolgozók, szakmunkások, illetve a középosztályhoz tartozó szellemi foglalkozású, jellemzően kétkeresős családok. Közülük egyre többen magánvállalkozás keretei között igyekeznek a család megélhetését biztosítani. A rendszerváltozást követően megnövekedett munkanélküliek száma mára csökkenő tendenciát mutat, de ma is számottevő a más településre eljárók száma
Ságvári Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény telephelye József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néven. (2009 óta)

Somogyi János

  • Személy
  • 1912 -

Felsőgallán született, 1912. december 13-án, Somogyi Mihály bányamunkás fiaként. Édesanyja Pintér Mária. 15 éves korától dolgozott a bányavállalat különböző telephelyein.1935-ben besorozták katonának, sorkatonai szolgálata letöltése után a X. aknában kapott munkát. Megházasodott , egy kislánya lett. 1942. március 5-én vonult be katonai szolgálatra.Naplóját egy frontszolgálati szabadsága alatt hagyta otthon, így maradt fenn. A Don környékén 1943. január 15-én esett hadifogságba, további sorsa ismeretlen.

II. sz. Óvoda

  • Szervezet/testület

Egy ideig az I. sz Óvoda tagóvodája, de a gyermeklétszám csökkenése a két intézmény összevonását eredményezte 1988-ban. Utóda, a mai Micimackó Óvoda.

Halász István

  • Személy
  • 1930 - 1991

Halász István 1930. december 11-én született Veszprémvarsányban, négygyermekes családban. Édesapja kovács volt. A veszprémi polgári elvégzése után a péti Nitrogénművekben, majd a Várpalotai Szénbányáknál dolgozott. 1950-ben katonatisztként került Tatabányára, itt is nősült meg, helyi lányt vett el, ezért telepedett le Tatabányán. Két évvel később leszerelt a Néphadseregtől, és a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. Előbb vájár-, majd lőmestervizsgát tett, később az aknászképző technikum elvégzése után aknászként dolgozott a VIII-as aknaüzemben. A munkásőrség alapító, 1957-es tagja. Hamarosan rajparancsokká, majd 1963-ban századparancsnokká nevezték ki.
Halász István 1965. január 13-tól volt a tatabányai Tóth Bucsoki munkásőr zászlóalj parancsnoka, egészen 1985. február 28-ig. Ő volt a leghosszabb ideig a tatabányai munkásőr egység parancsnoka, az ő vezetése alatt kapta az egység a legtöbb elismerését is (beleértve 1977-ben a Vörös Csillag Érdemrendet is).
Halász István 1991 tavaszán hunyt el Tatabányán. Tatabányán is van eltemetve, a síkvölgyi temetőben.
A rövid életrajzot összeállította:
Dr. B. Stenge Csaba
Tatabánya, 2021. február 3.

Mokri Pál

  • Személy
  • 1923.06. 01. -

1966.07.01 - 1975.10.10. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága titkára
1975.07.01 - 1980.07.01. - MSZMP Komárom Megyei Bizottsága első titkára
Nyugállományba vonult: 1983.
Kitüntetés:
1983: Szocialista Magyarországért Érdemrend

Alsógalla község

  • Szervezet/testület
  • 1251 -

A középkori oklevelekben először 1251-ben bukkan fel Galla neve. A török hódoltságot követő elnéptelenedés után, a 18. században kapott lendületet a fejlődés. Az új földbirtokos, gróf Eszterházy József főispán 1733. februárjában fogott neki az elnéptelenedett terület betelepítéséhez. Elzászból, Würzburgból és Bambergből jöttek német telepesek, akik hat évi adómentességet és szabad költözködési jogot kaptak. Kezük munkája alatt hamar termőre fordult a talaj, a település takaros kis faluvá fejlődött. 1851-re kiterjedése elérte a 2800 holdat, lakosságszáma pedig a 700 főt. A község élén a falu által választott bíró állt, akinek munkáját képviselőtestület segítette.
Újabb változást a bányászat megjelenése okozott, a MÁK Rt. ugyanis, az Eszterházy uradalomtól megvásárolta a szénkitermelés jogát. Alsógalla képviselőtestülete 1896. decemberében adta bérbe a határában lévő földeket a MÁK Rt-nek. A bányászkodás új betelepülőket hozott az egész Monarchia területéről, az 1920-as évektől a falu a vasút felé kezdett terjeszkedni. Alsógalla kisközségből nagyközség lett. Ebben az időszakban új községháza, plébánia és iskola épült.
A második világháborút követően a várossá válás a fejlődés és a városi élettel járó előnyök mellett több negatívumot is hozott. Alsógalla elvesztette falusias jellegét, a halottak az óvárosi temetőbe kerültek áttelepítésre, az iskolák megszűntek, a községháza helyett kirendeltség lett, sok iparos és kereskedő volt kénytelen visszaadni vállalkozását. A rendszerváltást követően indult újra az egyesületi élet, amely a hagyományok továbbvitelét és ápolását állítja középpontba.
Ma Alsógalla, Tatabánya legkisebb történelmi városrésze, mintegy 3000 fős lakossággal.

Tatabánya Nagyközség

  • Szervezet/testület
  • 1902 - 1947

Az 1896-os bányanyitás hívta életre Tatabányát. Az első akna Alsógalla területén nyílt meg, ahol Alsógalla-bányatelep néven új kolónia alakult ki. 1897-ben nagyszabású építkezés kezdődött. 1899 végére szinte már teljesen kiépült ipari és szociális létesítményekkel. Ekkor már 170 lakás volt, az összes épület száma 240. 1898-ban épült a jelenleg is működő hőerőmű, amely ekkor a Gépház nevet viselte.
A bányászat fejlődésével párhuzamosan a lakosság száma is megnőtt, az ország minden részéből, és külföldről is különféle rendű, rangú, felekezetű személyek jöttek és telepedtek le, hiszen kellett a munkaerő. A rohamos fejlődés hatására Alsógalla-bányatelep 1902-ben Tatabánya kisközség nevet kapta, majd 1923-ban nagyközségi rangra emelték.

Dózsa György Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. 1999-ben az önkormányzat kis híján megszűntette.

Tatabányai Bányász Sport Club

  • Szervezet/testület
  • 1910 -

A Tatabányai Sport Clubot 1910. február 6-án alapította Frei Ferenc bányamérnök, akit a klub elnökévé választottak, Szmuk Lajost pedig titkárrá. Miután májusban a labdarúgócsapat hivatalos engedélyt kapott a Belügyminisztériumtól, Tatabányán is rendezhettek futballmérkőzést. Az egyesület színe már ekkor is kék-fehér volt, s megszületett a jelszava is: „Bátorság, erő, férfiasság!”.
Az I. világháború megbénította labdarúgást a városban, de az 1920-as évekre már egyértelműen a legnépszerűbb sport volt Tatabányán, és a csapat is sikeresen szerepelt, rendre a nyugati alosztály élmezőnyében. Az 1925-26-os idényben vezették be a magyar labdarúgásban a profizmust, ám mivel a tatabányaiak ennek költségeit nem tudták vállalni, az amatőrök közé került a csapat. Ezt követően egy kevésbé emlékezetes időszaka következett a bányászvárosi focinak: az erősen hullámzó teljesítmény bő két évtizedig tartott.
Változás a II. világháborút követően történt, amikor az élvonal küszöbére ért a csapat, s az 1947-48-as szezonban sikerült is feljutniuk az akkor a világ elitjébe tartozó magyar labdarúgás felsőházába. A nehézipart támogató pártpolitikai irányelvek jótékonyan hatottak a tatabányai csapatra is, amely a lehetőségeit kihasználva erős összeállításban kezdhette meg a bajnoki idényt: Gál–Triff-Árkosi, Szabó, Kiss–Zárai, Majtán–Dóra, Berki, Balla, Dobos, Lázár. Mindennek ellenére a csapat végül a 13. helyen végzett és visszaesett a másodosztályba. Ezután három évet kellett várni az újabb bajnoki címre és az ezzel járó feljutásra. A második próbálkozás sem járt több sikerrel, mint egykor az első, a 16. helyen végzett csapat újból a másodosztályba került, s egészen 1955-ig a második vonalban szerepelt.
1955-ben aztán már nem csak „átszállójegyet váltott” a csapat az élvonalba: az 1956-os forradalom félbeszakította az az évi őszi bajnokságot, az 1957-es (tavaszi) szezonban 7., a következő évben pedig 4. lett a csapat, minden addigi eredményt messze túlszárnyalva, s ezzel hivatalosan is a tatabányai gárda lett a legjobb vidéki egylet (1957-58-ban csak az MTK, a Budapest Honvéd és a Ferencváros, 1958-59-ben a Csepel, az MTK, a Budapest Honvéd, a Budapesti Vasas és az Újpesti Dózsa előzte meg; a kort tehát hatalmas fővárosi fölény jellemezte, a fővároson kívüli csapatok közül a tatabányain kívül a Diósgyőri Vasas, a Szombathelyi Haladás és a Dorogi Bányász tudott megkapaszkodni a középmezőnyben). Ebben a sikeres időszakban védte a tatabányai csapat kapuját az Aranycsapat hálóőre, Grosics Gyula (1957-től 1963-ig), akit az 1954-es svájci világbajnokság döntőjében elszenvedett vereségért azzal büntetett a szocialista vezetés, hogy egészen a karrierje végéig (1963) a Tatabányai Bányász csapatába száműzte.
A bajnokságban elért 7. helyezésnek köszönhetően az első nemzetközi kupaszereplésre is sor került Lakat Károly vezetésével, a Duna-kupa első fordulójában azonban két vereséggel búcsúzott a gárda. Az 1957–58-as szezonban elért negyedik helyezés a Közép-európai kupában való indulásra jogosította fel a csapatot, amely óriási sikert hozott: az ekkor már Tatabányai Bányász Sport Club néven működő egylet a döntőben a Bratislava együttesén is felülkerekedett. Azt, hogy az együttest ekkor már nemzetközi porondon is jegyezték, az is jelzi, hogy 1962-ben a csapat egy nyári nemzetközi torna keretében a nyugatnémet 1. FC Kaiserslautern, a holland Ajax, a francia AS Nancy és a svájci Servette Genf ellen futballozott.
Az 1964-es év azért emlékezetes a tatabányai szurkolók számára, mert Tokióban két tatabányai játékos, Csernai Tibor és Gelei József olimpiai bajnok lett. Eközben a csapat többi tagja egy ázsiai nemzetközi tornán vett részt, ahol indiai, orosz és burmai csapatokkal játszottak mérkőzéseket. A legnagyobb sikert a CSZKA Moszkva elleni mérkőzés jelentette, amit a TBSC 65 000 néző előtt nyert meg 1:0-ra.
Az 1966-os idényben a csapat a legjobb nyolc közé jutott a közép-európai kupában, de ott veszített a később a kupát megnyerő Fiorentina ellen. A Tatabánya akkori edzője Hidegkuti Nándor volt, aki pár évvel korábban az olasz csapat trénere volt. Az angliai világbajnokságon Gelei József és Szepesi Gusztáv képviselte a TBSC-t a brazilverő, 6. helyen végzett csapatban. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián ismét két labdarúgó lett olimpiai bajnok a TBSC-ből: Menczel Iván és Szepesi Gusztáv.
Az 1972-es müncheni olimpián ismét két labdarúgó szerepelt az olimpiai válogatottban: Rothermel Ádám és Tóth Kálmán, akik ezüstérmet szereztek a magyar csapat tagjaiként. Ebben az évben jutott először a tatabányai csapat a magyar kupa döntőjébe, ahol a Ferencváros 1-0-ra legyőzte a TBSC-t. A tatabányai csapat ezekben az években a magyar futball meghatározó együttese volt.
Az 1972-73-as szezonban a bajnokságban csak a 11. helyen végzett a társaság, a Közép-európai kupában viszont jó sorozatot produkálva, az élen végzett. A csoportban négy mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert: Dinamo Zagreb (1-0, 0-1), FC Bologna (3-0, 2-1). Majd a döntőben a címvédő jugoszláv Celik Zenica együttesét oda-vissza egyaránt 2-1-re legyőzte. A csapat a döntőben így állt fel: Csepecz – Hernádi, Kovács I., Laczkó, Horváth L. – Horváth F., Göröcs (Arany) – Szabó, Takács (Zöldi), Köműves, Nagy.
Az 1973-74-es bajnokságban az 5. helyen végzett a csapat, Köműves Mihály pedig 15 bajnoki gólt szerzett. A Közép-európai kupában ismét nyert a csapat, így megvédte a címét.
Az együttes az 1980-as években az egyik legjobb magyar csapat lett. 1981-ben az UEFA kupában a Tatabánya 2-1-re legyőzte a Real Madridot és a visszavágón is csak 1-0-ra kapott ki. A nyolcvanas évek egyik legjobb csapata: Kiss–Szabó, Lakatos, Fejes, Fischer, Emmer, Csapó, Hermann, P. Nagy, Kovács, Weimper.
Ebben az időszakban olyan neves edzők irányították a csapatot, mint a városba visszatérő Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. A pályán együtt játszott a legendás csatártrió: Kiprich–Plotár–Vincze, s ennek is köszönhetően a Tatabánya 1985-ben majdnem megnyerte a magyar kupát.
A csúcsot az 1988-as bajnoki 2. helyezés jelentette, amit követett a politikai rendszerváltás után a kiesés, majd mélypontként 1993-ban az NB III-ban való indulás. A sztárok külföldre igazoltak, s mivel a politikai rendszerváltás miatt a nagyvállalatok csődbe jutottak, ez a veszély fenyegette a sportklubokat is. A bányának befellegzett, s úgy nézett ki, hogy a TBSC csillaga örökre eltűnt a magyar futball egéről.
Ekkor azonban Bíró Péter, egy budapesti üzletember átvette a csapatot, mikor is a Tatabánya az NB II-es bajnokság (ez a harmadosztályt jelentette akkor) utolsó helyén állt 6 ponttal. 1998 nyarán egy megnyert osztályozó mérkőzést követően a csapat (már Lombard FC Tatabánya) feljutott a másodosztályú bajnokságba.
Bíró Péter 2002-ben távozott Szombathelyre, s helyét az Auto Trader vette át.

Vizer Vilmos

  • Személy
  • 1873 - 1945

Pécs, 1873. nov. 18. – Bp., 1945. márc. 15., bányamérnök. Oklevelét 1895-ben a selmecbányai akadémián nyerte. Pályáját a Dunagőzhajózási Társaság szénbányászatánál kezdte. 1905-ben a Magyar Általános Kőszénbánya (MÁK) kötelékébe lépett. 1909-ben a bányaműszaki osztály vezetője, 1912-ben központi bányaigazgatóság, 1939-ben műszaki vezérigazgató., 1941-ben a MÁK vezérigatója. Szerepe volt a gépi munkának a hazai szénbányászatban,való bevezetésében és a tatai szénbányászat nagyarányú kifejlesztésében. Több szakintézményben (Iparügyi Tanács, Magyar Szabványügyi Intézet stb.) vezető szerepet töltött be. A József Nádor műszaki és gazdaságtudományi egy. soproni bányászati kara 1943-ban tb. műszaki doktorává avatta. Szakirodalmi munkássága is jelentős. – F. m. Bányageológiai vázlatok (Bány. és Koh. L. 1904); A szénkérdésről (Elektrotechnika, 1920); Mérnök gondolatvilága (Mérnök- és Építész Egyl. Közl. 1940).

Erdész Gyuláné Óvári Gizella

  • Személy

Erdész Gyuláné Óvári Gizella 1948-ban szerezte oklevelét a budapesti Szent Lujza Óvónőképző Intézetben. 1960-tól a Móra Ferenc Óvoda, majd 1973-tól az V. számú Óvoda vezetője volt. Életre keltette a Nyugdíjas Pedagógus Klubot.
Vezető óvónő, Újvárosi Napköziotthonos Óvoda, Tatabánya (1974)
Aranydiplomás óvónő, 1998.
Molnár János-díjat kapott 2010-ben.
Évgyűrű díjat kapott 2014-ben.

Ládai Jenő Tamás

  • Személy
  • 1942 - 2005

Okl. bányamérnök, okl. bányagazdasági mérnök, főbányamérő (Vértesi Erőmű Rt., Mány I/a Bányaüzem).
Ládai Jenő Tamás 1987. szeptember 11-én ,,cum laude” minősítéssel megvédte a „Frontfejtési és vágatbiztositó szerkezetek in situ vizsgálatának eredménye” című doktori értekezését.

Kincskereső Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

  • Szervezet/testület
  • 1994- -2009

A nehezen kezelhető tanulókat nevelő iskola és az ahhoz kötődő művészetoktatási intézmény eleinte a bánhidai iskolában, 1999-től a Herman Ottó Általános Iskola egy részét bérelte, 180 diákkal kezdve meg a tanévet. Az oktatás Zsolnay-módszerrel történt.
2004-ben német központtal működő nevelési módszer meghonosítására vállalkozott a tatabányai Kincskereső Alapítványi Általános Iskola. A Fibs - Förderverein nevű program különösen a hiperaktív és részképességzavarokkal küszködő gyermekek alternatív nevelésére szolgált.
2009-re 2,5 millió forint közüzemi hátralékot halmozott fel. A korábban mintegy száz gyereket oktató iskolában az új tanévben már nem is indultak osztályok. Mivel a fenntartó “Fejlődő Iskoláért” Alapítványnak vagyona nem volt, az önkormányzat elengedte az adósságot.
A Kincskereső iskola 15 éves működés után befejezte utolsó tanévét, a pótvizsgákat lebonyolította és valamennyi tanulóját elhelyezte.

Körtéri Napsugár Alapítványi Óvoda

  • Szervezet/testület
  • 1995 - 2004.

1995-ben az önkormányzat megszűntette az épületben működő Napsugár Óvodát, mely helyét az alapítványi óvoda vette át.
Alapítás: 1995.06.15.
Cégjegyzékből törlés hatálya: 2004.03.30.

Tatabányai Szénbányák Vállalat

  • Szervezet/testület
  • (1896) 1946 - 1993

Az 1891-ben alakult Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 1894-ben megvásárolta az Esterházy család tatai uradalmának szénkiaknázási jogát, s a sikeres kutatások után 1896-ban megkezdte a szénkitermelést. A kezdeti pénzügyi nehézségek miatt csak külföldi tőke bevonásával lendült fel a kedvező adottságú és fekvésű medencében a szén bányászata. Erre alapozva jöttek létre az önmagukban is jelentős nagyüzemek: a tatabányai erőmű (1898); a brikettgyár (1901); a cementgyár (1912); a karbidgyár (1921); a bauxitcementgyár (1928); a szénlepárló (1929); a ferroszilíciumgyár (1938); az alumíniumkohó (1940). 1914-ben a MÁK Rt. – amelynek gerincét akkor már a tatabányai gyárak, bányák alkották – Európa 50 legnagyobb ipari vállalkozása közé tartozott. Magyarországon először a tatabányai bányászatban alkalmaztak villamos energiát, az iszaptömedékeléses fejtési technológiát, a lejtős aknán történő végtelen köteles szállítást s több más bányászati technológiai újdonságot. Az 1946-os államosítás után a szénbányászathoz közvetlenül nem kapcsolódó nagyüzemek önálló nemzeti vállalattá alakultak; 11 bányaüzem és ezek közvetlen kisegítő üzemei (sűrítettlevegő-ellátás, gépüzem stb.) a bányavállalatnál maradtak. 1957. jan. 1-jén a Tatabányai Szénbányászati Trösztből kivált és önállósult az Oroszlányi Szénbányászati Tröszt. 1958-ban megkezdte működését a Palahányó Üzem (a Haldex lengyel–magyar közös vállalat bázisüzeme). Az 1950-es évek extenzív fejlesztésének időszakát több kisebb, rövid életű és kockázatos bányanyitás jellemezte, ezek közül a megalapozott beruházások is csak az 1950-es évek második felében hoztak eredményt. A medence 1964-ben – immár a korszerűbb bányászati technológia alkalmazásával – érte el a termelési csúcsot 3455 kilotonnával. A tisztán széntermelési profil diverzifikálása 1957-ben kezdődött a szenes meddőhányók feldolgozására alkalmas Haldex eljárás ipari bevezetésével. A tevékenységi kör 1968 után bővült lényegesen. Újabb profilok – víz- és szennyvízkezelés, ásvány-előkészítés, iszapvíztelenítés, szivattyúk, szűrők, egyedi acélszerkezetek; bányabiztosító berendezések, komplett kazántelepek gyártása – felvételével, ami – a bánya már meglévő gépgyártási, építési és szállítási tevékenységével együtt – már komoly ipari kapacitást eredményezett. Az 1960–1970-es években az öreg medencében a bányákat összevonták, rekonstruálták, korszerűsítették. 1973-ban lépett túl a vállalat a medence határain a Csordakúti Bányaüzem megépítésével; ezt 1981-ben a Nagyegyházi Bányaüzem, 1985-ben pedig a Mányi Bányaüzem átadása követte. Ekkor kezdődött a bauxit külszíni bányászata is Nagyegyházán. Miközben a hagyományos tatabányai medence szénkészlete 1987-ben kimerült, a megváltozott gazdasági környezet és a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt az új bányák üzemeltetésénél is komoly gondok merültek fel, a mányi bányában pl. beszüntették a termelést. 1987 végén a vállalatot szanálni kellett, majd a szanálási egyezmény módosítása a nagyegyházi bánya termelésének 1989 végi leállításával járt. A kieső termelési lehetőségek pótlására a vállalat Mány I/a néven és Vértessomlón létesített bányát. A szanálási megállapodásnak megfelelően a vállalat szervezetéből kivált és önálló állami vállalatként működik a Haldex Vállalat. A vállalat építészeti üzeméből, gépkocsiüzeméből, adatfeldolgozó irodájából külső tőke bevonásával önálló gazdasági egységek alakultak (Építőipari Rt., Gallakarbon Szállítási Rt., Alfadat GT). Új jogosítvány: 1968-tól önálló külkereskedelmi jog a szénen kívüli tevékenység termékeire.

Sas Endre

  • Személy
  • 1934 - 1993

A tatabányai Újtelepi temető­ben 1993. május 24-én több százan kísérték utolsó útjára Sas Endre bányageológus-mérnököt, aki rövid betegség után hir­telen hunyt el. 1934. március 18-án született Budapesten. Elemi iskoláit Bonyhádon, középiskoláit Pápán végezte. 1953-ban felvették a miskolci Nehézipari MűszakiEgyetemre, az I—II. évfolyamot Miskolcon, a III-V. évfolyamot Sopronban végezte, itt szerzett bá- nyagcológus-mémöki diplomát. A soproni diák­életnek és az egyetemi kosárlabdacsapatnak egyik kulcsembere volt. 1958. június 2-án került a Tatabányai Szénbá­nyák bányaföldtani osztályára, s e munkahelye mellett nyugállományba vonulásáig hűségesen ki­tartott. Szinte hozzánőtt a vállalat földtani szolgá­latához. Ő volt az a szilárd pont, aki mindent tu­dott, aki mindenkin segített, aki a fiatal kollégák­nak szakmai tanácsot adott, aki mindig vidám volt, aki higgadtságot és nyugalmat sugárzott. Ilyen mo­solygós, kiegyensúlyozott volt az egyesületi rendezvényeken is, kiváló ismerője a bá­nyásznótáknak.
A vállalat földtani osztályán szinte minden munkaköri lépcsőt betöltött: volt beosztott mérnök, főelőadó és osztályvezető-helyettes. Vezetőként is jól megállta a helyét, főnökei becsülték, beosztottai tisztelték, s szerették. Többször volt Kiváló Dolgozó, s megkapta a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetést is.
A sportnak soha nem fordított hátat. Fiatal szakemberként a Tatabányai Bányász Sport Club kosárlabdacsapatában játszott, majd a csapat edzője lett. 1992. május 15-én, nyug­díjba vonulása alkalmából azzal búcsúztatták, hogy élvezze hosszú ideig a nyugdíjas éle­tet. Sajnos erre nem került sor. Még régen vágyott nagy útjára. Ausztráliába el tudott menni, és láthatta leányát, vejét, kis unokáját, de a halálos kór már ott megtámadta, és elvette tőlünk kiváló kollégánkat, igaz barátunkat.
Könnyes szemmel mondimk néki utolsó jószerencsét!
Dr. Jáky Rezső
in.: Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1993 (126. évfolyam, 1-6. szám)1993-11-01 / 6. szám 685.l.

1-20 találat a 39 találat közül