Felsőgallán született, 1912. december 13-án, Somogyi Mihály bányamunkás fiaként. Édesanyja Pintér Mária. 15 éves korától dolgozott a bányavállalat különböző telephelyein.1935-ben besorozták katonának, sorkatonai szolgálata letöltése után a X. aknában kapott munkát. Megházasodott , egy kislánya lett. 1942. március 5-én vonult be katonai szolgálatra.Naplóját egy frontszolgálati szabadsága alatt hagyta otthon, így maradt fenn. A Don környékén 1943. január 15-én esett hadifogságba, további sorsa ismeretlen.

A tatabányai Újtelepi temető­ben 1993. május 24-én több százan kísérték utolsó útjára Sas Endre bányageológus-mérnököt, aki rövid betegség után hir­telen hunyt el. 1934. március 18-án született Budapesten. Elemi iskoláit Bonyhádon, középiskoláit Pápán végezte. 1953-ban felvették a miskolci Nehézipari MűszakiEgyetemre, az I—II. évfolyamot Miskolcon, a III-V. évfolyamot Sopronban végezte, itt szerzett bá- nyagcológus-mémöki diplomát. A soproni diák­életnek és az egyetemi kosárlabdacsapatnak egyik kulcsembere volt. 1958. június 2-án került a Tatabányai Szénbá­nyák bányaföldtani osztályára, s e munkahelye mellett nyugállományba vonulásáig hűségesen ki­tartott. Szinte hozzánőtt a vállalat földtani szolgá­latához. Ő volt az a szilárd pont, aki mindent tu­dott, aki mindenkin segített, aki a fiatal kollégák­nak szakmai tanácsot adott, aki mindig vidám volt, aki higgadtságot és nyugalmat sugárzott. Ilyen mo­solygós, kiegyensúlyozott volt az egyesületi rendezvényeken is, kiváló ismerője a bá­nyásznótáknak.
A vállalat földtani osztályán szinte minden munkaköri lépcsőt betöltött: volt beosztott mérnök, főelőadó és osztályvezető-helyettes. Vezetőként is jól megállta a helyét, főnökei becsülték, beosztottai tisztelték, s szerették. Többször volt Kiváló Dolgozó, s megkapta a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója kitüntetést is.
A sportnak soha nem fordított hátat. Fiatal szakemberként a Tatabányai Bányász Sport Club kosárlabdacsapatában játszott, majd a csapat edzője lett. 1992. május 15-én, nyug­díjba vonulása alkalmából azzal búcsúztatták, hogy élvezze hosszú ideig a nyugdíjas éle­tet. Sajnos erre nem került sor. Még régen vágyott nagy útjára. Ausztráliába el tudott menni, és láthatta leányát, vejét, kis unokáját, de a halálos kór már ott megtámadta, és elvette tőlünk kiváló kollégánkat, igaz barátunkat.
Könnyes szemmel mondimk néki utolsó jószerencsét!
Dr. Jáky Rezső
in.: Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1993 (126. évfolyam, 1-6. szám)1993-11-01 / 6. szám 685.l.

Sándor Imre gyúró, vagy ahogy mindenki ismerte, Tubi. A sportág elkötelezett híve a 60-as évek elején jegyezte el örökre magát a fontos "munkakörrel", majd roppant sikeres pályát futott be. Dolgozott a válogatottnál, 1976 és 1988 között, eljutott az 1982-es és 1986-os világbajnokságra. Többek között Mészöly Kálmán, Mezey György, Lakat Károly, Kovács Ferenc, Szusza Ferenc, Hidegkuti Nándor segítője is volt. 2000 körül a Lombard FC Haladásnál tevékenykedett. Pályafutása során több mint 2000 hivatalos mérkőzésen dolgozott.
Sándor Imre színészként kezdte pályafutását. Lakat Károly, a válogatott egykori szövetségi kapitánya mondta róla: a legjobb gyúró a színészek közül, és a legjobb színész a gyúrók között.

Száron a németek betelepülése 1729-ben kezdődött. 1747-ben található az első utalás a tanítóra, akit Müller Györgynek (Georg Müller) hívtak, és már 11 éve szolgált. Tehát ez alapján, már 1736-ban is volt iskola, illetve tanító a faluban! Az iskoláról az előző írás azt mondja, hogy az iskola megfelelő nagyságú volt, a tetejét és a kerítést javítani kellett. A tanító fél sessio (fél telek) földet kapott, azt viszont neki kellett megművelnie.
Ebben az időben Leber János (Johann Leber) volt a falu papja, aki a Michael Mullay után töltötte be ezt a tisztet. 1770-től Müller Ferenc a tanító. Télen körülbelül 130 tanítványa volt. Minden tanulótól 50 dénárt kapott, a falutól pedig 20 mérő rozsot, és 8 öl tüzifát.
1833-ban falusi tanítóként Gajetan Kopalikk-ot említik. A másikról, Willendorfer Ferencről már többet lehet tudni. A Minisztériumnak javasolták, hogy adjanak neki fizetést. Azzal indokolták, hogy nem mindennapos tanár. Az iskola, amit vezetett, kitűnően volt fegyelmezve, az egész környéken mintaként volt ismert. A tanár munkája kiemelkedő volt, az életszínvonalát is megemlítették, mégpedig a szorgalmával és spórolásával átlagosan tudott élni. Ő 1871-ig dolgozott Száron, és 47 évig volt kántortanító, és ebből 34 évet Száron töltött el.
Miután Willendorfer Ferenc már nem tudott az iskolában dolgozni, pályázatot írtak ki az állás betöltésére. A pályázókat a következő kritériumok alapján vizsgálták: a pályázó etikai viselkedése, a bizonyítvány jegyei, a gyakorlatának a helye, a szorgalma és kántori képességei.
Az állást a szári Freesz András kapta, aki akkor 33 éves volt. Ő Száron született, és kitűnően volt kiképezve, több éves gyakorlata volt és a szorgalma pedig nagyon dicséretes.
Mivel a falu nagyobb lett és több gyerek lett, ezért bővíteni kellett az iskolát. Így Száron még egy osztály lett, az első segédtanító Birnbauer János volt, majd utána Hasenfratz János. Miután Freesz András (1899) nyugdíjba ment, Birnbauer János volt a tanító, majd 1903-tól Hasenfratz Jánossal egyenrangú kollégák lettek. Halász János pedig kántor lett. Mellettük még segédtanítóként Schuppa Lajos dolgozott.
Egy 1905-ös irat szerint a tanároknak nemcsak naponta kellett az iskolában tanítaniuk, hanem vasárnap is. A gazdasági továbbképző iskolákban is órákat kellett adniuk, a templomban és templomon kívül is el kellett látniuk a kántori teendőket. Az állásnak még volt egy fontos előírása, hogy a tanítónak mind magyarul és mind németül ugyanolyan szinten kellett beszélnie.
Egy 1930-as irat szerint a szári iskolában 233 tanköteles gyerek és 3 tanító volt.
A ma Szárligetnek nevezett település régen Szárhoz tartozott, és Ujtelepnek hívták. Egy 1933-as jegyzőkönyv adatai alapján a telepen élők száma 350 fő volt, a tanköteles gyerekek száma pedig 58. A gyerekek Szárra jártak iskolába, de mivel nagy volt a távolság e szerint az irat szerint, ezért Fejér vármegye királyi Tanfelügyelője egy rendeletet adott ki a szári iskolaszéknek, mely szerint Ujtelepen mindennapi iskolát létesítsenek.
Az 1947-48. iskolai évről kiállított Szár-2- Újtelepi állami (volt római katolikus) fiók iskola adatgyűjtőíve [9]szerint Ujtelepen (Szárligeten) 1932 és 1942 között egy tanerő volt, majd két tanerő. Az iskola 1942-ig magánházban bérelt 1 tanteremben működött, és 1942-ben épült fel a 2 tantermes egy lakásos iskola.
Száron a négy tantermes épületet, ahol most az alsó tagozat van, azt 1936-ban kezdték építeni. Az 1947-48. iskolai évről kiállított Szári állami önálló általános iskola adatgyűjtőíve szerint miután az iskolát újjáépítették 4 tantermes lett és 4 tanerős. 1940-ben 5 tanerős és nyolcosztályos népiskola lett. 1944-ben a háborús események miatt az összes bútorzat, ajtók és részben a padlózat is tönkrement. 1947-re hozták teljesen rendbe, ami akkor 8 tantermes lett.
Az 1940-es években a tanulók két csoportra voltak osztva, magyar vagy német szakot választhattak. A szakfelügyelő a diákok magyar kiejtését hibátlannak és megfelelőnek tartotta. 1941-ben a német nyelvű szülők választhattak, hogy melyik nyelven tanítatják a gyereküket. A magyar nyelvet senki nem választotta, 125 szülő kétnyelvű oktatást óhajtotta, míg 34 szülő csak németül akarta a gyermekét taníttatni.
A magyar nyelv helyes használata viszont hangsúlyozva volt az iskolában.
A háború előtt működött a Venosz-alapítvány, melyet Venosz Imre hozott létre (1000 Ft-tal), – aki szári születésű, kanonok volt. Az alapítvány kamatait a főtanító kapta. A II. világháborút követően ez megszűnt.
A II. világháborút követően az iskolai oktatás nyelve csak a magyar volt. 1952-től volt újra lehetőség németül tanulni a magyarországi iskolákban, de azt is csak kapcsolódó órában, illetve délután.
A szári iskola is államosítva lett, a véghatározatot erről 1950. augusztus 10-én adták ki. Habár az iskola most már állami iskolaként működött, a hittanra beiratkozottak száma majdnem mindig meghaladta az összes tanuló számának a felét. Mivel a községben „csak” római katolikus templom van, ezért az iskola épületében engedélyeztek a református vallásúak részére Húsvétkor és Karácsonykor istentiszteletet, továbbá, az 35/1965-ös irat szerint még a református egyház szerint esküvői szertartást is.
1953-ben még az iskola épületével egy épületben volt a kulturotthon, viszont a 18/1953-as irat (Határozat) szerint 1954. március 31-re át kell költöztetni a községbe más helyre azt.
Az iskolában 1954. szeptember 14-én alakult meg a Szülői Munkaközösség. Az SZ.M. a tanulók iskolán kívüli viselkedésének ellenőrzését is célul tűzte ki, melynek keretében utcafelelősöket jelöltek ki, akik a tanulók iskolába menését illetve az onnan távozását figyelik, és figyelmeztetik a rendetlenkedő diákokat. Az SZ.M. mulatságokat is rendez, illetve a tanulók karácsonyi megajándékozásáról is gondoskodik, illetve „Építsünk, szépítsünk”, valamint „Miénk az iskola” mozgalom keretében segít az iskolai takarításokban.
A német nyelvet az 1961/62-es tanévben kezdték újra oktatni heti három órában; ezek közül 1 óra volt a csatlakozó 6. órában, a többit délután tartották. A német nyelv oktatásának bevezetése nem felmenő rendszerben történt, hanem egyszerre került bevezetésre mind a nyolc évfolyamon. Ez azért volt lehetséges, mivel a gyerekek beszéltek németül (svábul), viszont ennek ellenére nem anyanyelvi oktatás indult, hanem nyelvoktató forma, ami 1996-ig meg is maradt az iskolában kizárólagos formaként.
1962-ben bővítették az iskolát, így politechnikai műhely is lett.
A felső tagozatos tanulókat, ha rendkívüli időjárás volt, szüreti munkákra is befogták, népgazdasági érdekből. (232/1968; Szüretelési munkában való részvétel).
1970-es adatok szerint az iskola tanulóinak a száma 268 fő volt, a tantermek száma pedig 7. A tanítás váltott műszakban oldották meg. (187/1970) Szintén 1970-ben történt, hogy a szári iskola 14 iskola közül a „tiszta, virágos iskola” versenyben 2. helyezett lett. (111/1970; Tisztasági verseny értékelése )
Az 1971-72-es tanévben a szári iskola megnyerte az előbb említett versenyt. (38/1972)
1982-ből való az a jelentés, amelyben az iskola igazgatója német nemzetiségi anyanyelvoktatás helyzetéről ír. E szerint 1978 óta mind a 8 tanulócsoportban folyik a német nemzetiségi nyelvoktatás. Az iskola tanulóinak számához viszonyítva a német nemzetiségi oktatásban részesülő tanulók száma az 1982-83-as tanévben 163 fő (70%-os az iskola tanulóinak számához viszonyítva). Az iskolában német nemzetiségi szakkör is működött, melyen honismeretet (hagyományok gyűjtése, ápolása), illetve német iskolával való levelezések és ének- illetve táncfoglalkozások is voltak. (140/1982; A német nemzetiségi anyanyelvoktatás helyzete)
Az 1983-as iratok szerint a tanulóknak ifjúsági opera bérletük is volt. Elkezdődött a tornaterem alapozása is. Szintén ebben az évben rengeteg kézi és gépi földmunkával háromszintes, teraszos területet alakítottak ki, az alsó szinten kézilabdapályát (bitumenes), a középsőn röplabdapályát (bitumenes) készítettek, a felső szinten pedig egy 8x22m-es tornaszoba kialakítása volt folyamatban. Egyműszakos oktatás folyt. (127/1983; Pályázat az „Edzett Ifjúságért Mozgalom” keretében meghirdetett sportfejlesztési támogatásra, 1-2.p.) A tanulók társadalmi munkaakciós napok keretében rendszeresen gondozták a védnökségük alá tartozó közterületeket, és az iskolai sportpálya környékén is sokat tevékenykedtek, de nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is részt vettek társadalmi munkában. (75/1983; Az 1982-83-as tanév értékelése 1-8.p.)
1984-ben kezdték a szári iskolában a központi fűtést szerelni. A tanulók segítettek a szemét, illetve vakolat kihordásában, a pince takarításában. Társadalmi munkaakció keretében a tanulókkal rendbe hozták az iskola udvarát, környékét és a Hősi Emlékművet is. Április 14-én a móri nemzetiségi nyelvi (próza, vers, irodalmi színpad, népi játékok) versenyen az iskola tanulói kiemelkedően szerepeltek, és a felkészítő tanárnak a zsüri külön gratulált. A szülők és nagyszülők is sokat tettek a tanulók felkészítésben, a helyi nyelvjárás elsajátíttatása, ápolása területén. (3/1984; Információs jelentés)
1985-ben lett kész a központi fűtés. Az iskola egész napos autóbusz kirándulást szervezett Zircre. (3/1985; Információs jelentés) Az iskola tanulóinak a száma ebben a tanévben 265 fő volt.
Az 1986-87-es tanévben is a német nemzetiségi vers, -és prózamondó versenyen sikerrel szerepeltek az iskola tanulói. (83/1987; Beszámoló)
Az 1990-es évek elején megépült az iskola harmadik épülete, mely két osztálytermet, illetve a pincében a vizesblokkot tartalmazta.
Az 1996-97-es tanévben bevezetésre került a kéttannyelvű oktatás a nemzetiségi oktatás mellett az első osztályban, ahol a gyerekek heti 4 órában tanulták a német nemzetiségi nyelvet. A gyerekek itt a rajz, technika, ének-zene és testnevelés tantárgyakat tanulták németül. (1997. febr. 10. ; Anyanyelv – idegen nyelv szakmai munkaközösség féléves munkájának értékelése)
1998-ban elfogadták, majd bevezették az iskola pedagógiai programját.
2001.április 28-án rendezte meg először a szári iskola Száron a „Nemzetiségi Nap”-ot. Ez a nemzetiségi nap azóta is megrendezésre került 2004-ig minden évben, utána kétévente.
2002.június 19-én határozat született arról, hogy a szári iskola a Romhányi György Általános Iskola nevet veszi fel.
2005.november 5-én felavatták a szári sportcsarnokot, ahol az iskola tanulói azóta is tartják a testnevelési órákat. 2005/2006-os tanévben 154 volt az iskola tanulóinak létszáma.
2007.augusztus 21-től iskolánk a Szári Általános Művelődési Központ intézményegységeként működik, 2012 májusában újra önálló lett.
2013.januárjától a bicskei tankerülethez tartozik. Új neve: Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola.

A tatai medence első bányafelügyelője,majd igazgatója.
Gottschee-ben a krajnai nagyhercegség /mai Szlovénia/ német többségű településén született 1856-ban.
1882-ben Leobenben, a ma is működő híres bányászati akadémián bánya és kohómérnöki oklevelet szerzett.
Először az osztrák érdekeltségű annavölgyi bánya üzemvezetője, majd 1891-től az esztergomi szénbányászatnál tevékenykedett. Kitűnő szakmai munkája alapján bányakapitánysági ajánlásra került a tatai medence szénbányászatához. 1897 január 1-én bányafelügyelői minőségben átvette, ahogy akkoriban nevezték az alsógallai bányászat közvetlen irányítását. A tatai medence szénbányászatának első időszakában 6 lejtősakna tervezési és kivitelezési munkáit irányította. Újszerű bányászati, gépészeti technológiák bevezetésével nagymértékben hozzájárult a kezdetektől a bányászati műveletek biztonságához, a termelési és szállítási kapacitások növeléséhez.
1900-tól a tatai szénbányák igazgatója.
Magyarországon először vezette be az iszaptömedékelést, melynek technológiája évtizedekig jellemzője volt a térség bányászatának. Jelentős érdemei voltak a bányászati tevékenység melletti infrastruktúrák létesítésében. /munkáskolóniák, villamoserőmű, mészégető kemencék, brikettgyár, külfejtés, kulturális és szociális intézmények / 1902-ben I. Ferenc Józseftől m.kir.bányatanácsosi címet kapott.
Egyházat támogató munkájáért a Szent Gergely Rend lovagjává választották.
1907-ben a MÁK Rt. igazgatósági tagja lett majd augusztus végén nyugdíjba vonult, de továbbra is mint műszaki tanácsadó a medence szénbányászatát figyelemmel kísérte és hasznos tanácsaival segítette.
1907-től Bécsben élt ahonnan a trifaili bányászat ügyeit intézte. 1933. április 23-án Bécsben elhunyt.
Még az első lejtősakna megnyitását követő időkben egy emléktáblán megörökítették nevét és érdemeit.
A későbbiekben a VI.sz. akna neve Ranzinger akna lett.
Az 1920 –as évektől egy bányatelepi utca is viselte nevét.
A Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Ranzinger Vince Emlékérmeket készítetett, melyet minden évben a helyi bányászhagyományok ápolásában jeleskedő személynek adományoz.

1896-ban alapították meg Pécsbányatelepen az Állami Szénbányász Iskolát 1930-ban szakiskolává szervezték át Magyar Királyi Bányászati és Mélyfúrási Szakiskola néven. Középiskolai rangra csak 1935-ben emelték (Magyar Királyi Pech Antal Bánya-, Kohó- és Mélyfúróipari Középiskola). 1942-ben az iskola Nagybányára, majd 1944-ben Sopronba költözött. 1949. január 20-án a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolát Tatabányára helyezte át. A Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium Tatabánya Megyei Jogú Város Felsőgalla városrészében, a volt polgári iskola épületében helyezkedik el 1949-óta. 1949. július 27-től az intézmény új neve Állami Pech Antal Bányaipari Aknászképző Középiskola, majd szeptember 1-től hivatalos elnevezése 27. Bányaipari Aknászképző Középiskola és 1. sz. Bányaipari Aknászképző Technikum, illetve 2. sz. Bányaipari Technikum lett. 1953. március 15-től az ország technikumait szakosították, így a tatabányai iskolából Aknászképző Technikum és Bányaipari Technikum lett. A szakosított technikumokat 1957. július 1-től visszaalakították, ezért az elnevezés ismét változott: Pech Antal Aknászképző Technikum, illetve Pech Antal Bányaipari Technikum.
Az iskolák feletti felügyeletet 1957. július 1-től a Nehézipari Minisztérium Személyzeti Főosztályának Oktatási Osztálya vette át. A következő jelentős esemény 1957. október 1-jéhez kötődik, amikor a két tagozatot egyesítették és létrejött a Pech Antal Bányaipari Technikum. Az iskola hivatalos elnevezése 1961. november 1-től Pech Antal Bányaipari Aknászképző Technikum. Az 1971/72-es tanévtől a tatabányai iskola maradt az ország egyetlen bányaipari technikuma. 1973 és 1976 között fokozatosan Tatabányára költöztették az addig Budapesten működő Szabó József Geológiai Szakközépiskolát. Az 1978/79-es tanévben megkezdte működését a Bányagépészeti és Bányavillamosság Szakközépiskola is. 1986-tól az iskola elnevezése Bányaipari Aknászképző Technikum, Geológiai, Bányagépészeti és Bányavillamossági Szakközépiskola lett.
Tatabánya Megyei Jogú Város Képviselőtestülete 2005. augusztus 1-i hatállyal összevonta a Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnáziumot a Bánki Donát Ipari Szakközépisko-lával.
A tagintézmény 2017.09.01-től Tatabányai SZC Bánki Donát – Péch Antal Szakgimnáziuma néven működik tovább.
A törzsépületben az utolsó tanítási év 2020-ban zárult: https://www.facebook.com/bankitatabanya/videos/2582214235382825

Az intézetet Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata a 196/1992. (XI. 19.) sz. közgyűlési határozatával alapította 1993. január l-jén.
önkormányzat. A szakmai-művészeti munka irányításával Gonda János zongoraművészt bízták meg, az új intézmény művészeti tanácsának tagjai: Forrai Katalin, Csébfalvi Károlyné, Tusa Erzsébet, valamint a tatabányai városi zeneiskola mindenkori igazgatója és az intézet mindenkori kulturális menedzsere. A tatabányai intézet műhelyként kívánt teret adni a különböző zenepedagógiai irányzatoknak, népszerűsítette az értékes törekvéseket, az elszigetelt kísérleteket. Különböző kurzusokat hangversenyeket, bemutatókat és konferenciákat szervezett.
Az önkormányzat 2000. december 31-gyel jogutód nélkül megszüntette.
A „Kreatív Zenepedagógiáért” Közhasznú Alapítvány működtette tovább 2001-től.

1947-ben kezdték el a Móra Ferenc iskolát építeni. 1952-ben félkész állapotban adták át az épületet, az egyik felén még politikai foglyok dolgoztak, a másikon már tanítottak. A városi tanács Révai Józsefről akarta az iskolát elnevezni, de Sztálin halála után már élő politikusról nem nevezhettek el intézményeket, ezért az iskola „csak” az egyes számot kapta a köztudatban, hiszen meg kellett különböztetni a többi Újvárosban épült általános iskolától. Hivatalosan az iskola neve: Tatabánya Újvárosi Állami Általános Iskola.
Így ad hírt erről a sajtó 1952. augusztus 30-án: „Szeptember elejére befejezik Tatabánya-Újvárosban az új 8 tantermes iskola építését. Tatabánya-Újvárosban a 430 korszerű bányászlakás mellett elkészült a komárom megyei tanács székháza is, még az elmúlt héten megkezdte a tanács a beköltözést. Most újabb épületek építését fejezték be. A 108 személyes legényszálló, az építőipari szakiskola és tanulóotthon után szeptember elejére elkészül az új 8 tantermes, korszerű tornateremmel ellátott iskola is.” 1954-ben már 25 főből állt a tantestület, ekkor az iskolához tartozott az újvárosi óvoda is, beindult két csoporttal a napközi otthon, 1954. november 1-jétől önálló konyhával. Működött magyar, biológia, tánc szakkör, beindult a sportkör és a Bányász sportkörrel „karöltve” vívószakosztály egy fiú és egy lány csapattal. 1959-ben vette fel a Mező Imre nevet, 1992-ig nevezték így. A rendszerváltás után a tantestület, a diákság és önkormányzat egyetértésével az iskola 1992-ben Móra Ferenc nevét vette fel.

Tatabánya város és Dr. Kandikó József marketingszakértő, tanár kezdeményezésével 1992-ben létrejött a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), a közgazdászképzés egyik fellegvára Magyarországon.
Az MÜTF 1999-ben Dunaszerdahelyen is megnyitotta konzultációs központját, amely hét évig működött. Közel száz hallgatója volt, ebből 70-en tettek államvizsgát. A végzettek nagy része sikeres vállalkozó, vállalati vezető, menedzser, tanár lett szűkebb hazájában és a határon túl. A székelyudvarhelyi képzés a mai napig működik a Tatabányai Főiskola és Székelyudvarhely városának támogatásával, jelenleg közel 40 hallgatója van. Az MÜTF fénykorát az 1997–1998-as és a 2002–2004-es években érte el, amikor több száz hallgatója volt Tatabányán és Budapesten egyaránt. Dr. Kandikó József főigazgató és lelkes kollégái, tanárai idejében 18 éven át virágkorát élte az oktatási intézmény, rátermett, gyakorlatorientált üzleti szakemberek kerültek ki a főiskoláról. Nagy változás történt 2011-ben, amikor a Harsányi János Főiskola beolvadásával az intézmény az Edutus Főiskola nevet vette fel, ezt követően a régi tanárok, munkatársak nagy része kicserélődött. 2017-ben a tatabányai képzés hallgatóinak száma jócskán csökkent, a budapesti képzés megerősítést nyert.

A Micimackó Óvoda a Tatabánya - Újváros városrész egyik legrégebbi intézménye. Építése idején a környező lakóházak – az akkor új lakásokkal – fiatal bányászcsaládoknak adott otthont. Eredetileg 6 csoportra tervezték, de a növekvő igények miatt kialakítottak az emeleti teraszból egy csoportszobát. Egy ideig az intézmény tagóvodával (II. sz. Óvoda) üzemelt. A gyermeklétszám csökkenése azonban a két intézmény összevonását eredményezte 1988-ban. 1995-ig az intézmény 8 csoporttal üzemelt. 1995-2009-ig önállóan, 2009 óta a Kodály Zoltán Óvoda telephelye.
Gyermeklétszám 2020-ban 162 fő hat csoportban.

Tokodaltárón született, 1941-ben. A II. sz. Általános Iskolában tanult. Pályáját szőnyeggyári munkásként kezdte a Latex Tatai Szőnyeggyárában, majd volt cipőgyárban írnok, gépjavító állomáson forgalmi könyvelő, a Kesztyűs Szövetkezetben személyzeti vezető. 1975-től a Dolgozók Lapja (később 24 óra) munkatársa, főmunkatársa, rovatvezetőja, 1982-től főszerkesztő-helyettese 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig. Utána bűnügyi tudósításokat írt 11 évig.

Kelemen Mária 1931-ben, a gazdasági világválság idején született Hajdúböszörményben. Apai nagyapja gazdálkodott, anyai nagyapja viszont a volt hajdúváros levéltárának volt az őre. Édesapja követte szülei foglalkozását. A család négy gyereke közül ketten szintén a mezőgazdaságban találták meg a megélhetés forrását, míg Marika és a bátyja az értelmiségi pályát választották.
Az 1949-ben megszerzett érettségi után hát beiratkozott az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakára, majd tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, diplomát mégis csak jóval később, 1962-ben szerzett Budapesten, az ELTE magyar-történelem szakán. 1974-ben megszerezte második diplomáját is a levéltári kiegészítő szakon, 1981 -ben pedig, már 50 évesen — summa cum laude minősítéssel — az egyetemi doktori fokozatot
is elnyerte. Közben dolgozott a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának gyógyüdülőjében, a gyöngyöspatai általános iskolában, majd 1963-tól
a salgótarjáni Madách Gimnázium tanára lett, ahol országosan elismert honismereti szakkört alakított és vezetett. Az eredményes oktató-nevelő munkát
az egészségi állapotában bekövetkezett hirtelen romlás miatt kellett abbahagynia. — 1967-ben ugyanis szívműtéten esett át, s ezért 1970-ben — 40 évesen
— orvosai tanácsára pályát változtatott, s anyai nagyapja foglalkozását követve Ő is levéltáros lett.
Kutatási területének a XIX—XX. századot tekintette. Első önálló munkája
A mai Nógrádi megye községeiben működó' nemzeti és földigényló' bizottságok vezetó'i és tagja címmel jelent meg 1975-ben. Cikkeket, könyvismertetéseket, levéltári módszertani tanulmányokat viszont már attól kezdve publikált, hogy a levéltárba került. Fontosnak tartotta az úgynevezett tudományos ismeretterjesztő munkát is. Ennek tudható be, hogy számos cikke jelent meg a Honismeretben, a helyi Palócföldben, a Történelemtanításban. Az ilyen jellegű munkáját 1980-ban Ortutay Gyula emlékéremmel honorálta a honismereti mozgalom.
Igazán nagyot, országos jelentőségűt ugyanis azzal a kétkötetes Madáchforráspublikációval alkotott, amelyben közzétette a Nógrád Megyei Levéltárban, illetve az ország közgyűjteményeiben Madách Imre közéleti tevékenységére, illetve a Madách család XIX. századi gazdasági viszonyaira vonatkozó valamennyi fellelhető dokumentumot. Lektorai, kritikusai ezen két kötetét a Madách-kutatás bibliájának tartják. Véleményük szerint amennyiben ezek a kötetek nem állnának ma az irodalomtudomány rendelkezésére, úgy
nem lehetne hozzákezdeni Madách Imre műveinek kritikai kiadásához sem.
Tudományos munkásságát 1988-ban Madách-, 1991-ben Toldy-díjjal jutalmazták.

A KPVDSZ Művelődési Ház 1976-ban kezdte meg működését Tatabánya város Újváros részén. Jogelődje a KISKER Kultúrotthon volt. Az új művelődési ház a város akkori központjában történő megépítésére nagy igény mutatkozott. Az akkori fenntartó és az épület tulajdonosa (mivel a művelődési ház téglajegyekből épült) a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete volt. A művelődési ház elhelyezkedése tekintetében központi helyen a tatabányai vasútállomáshoz és buszmegállókhoz közel, az M1-es autópálya mellett helyezkedik el. A földszintes épület esztétikailag, külső megjelenésében egy épületkomplexumban kapott helyet a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával. 2004. óta az épület tulajdonosa Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata. Szerkezeti és fenntartói átalakulást követően a KPVDSZ Művelődési Ház fenntartója a KPVDSZ Művelődési Ház Közhasznú Alapítvány. Az intézmény a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének tagintézménye. A ház nyitás óta (1976) részt vesz Tatabánya Megyei Jogú Város kulturális alapellátásában, ez mellett betölti Tatabánya-Újváros közösségi ház funkcióját is.