64 találat látható

Iratképző
Vác Város Levéltára Szervezet/testület Kép

Bartók Béla Zeneiskola

  • Szervezet/testület
  • 1963 - 2014

Vácott 1960 szeptemberében kezdődött az állami zeneoktatás. Két évig az abonyi zeneiskola fiókiskolájaként működött. 1963. január 1-jén önállósult az iskola.
Alapító igazgatója Cs. Nagy Tamás /1996-ig/, majd Ábrahám Balázs /2006-is/, majd Farkas Pál. A váci zeneiskola a Madách Imre Művelődési Központ épületében kapott ideiglenes otthont, a tanítás 8 tanárral és 272 növendékkel indult. A Művelődési Minisztérium, a Pest Megyei Tanács és elsősorban a Vác Városi Tanács támogatásával, 1971. szeptember 1-jén került saját otthonába a zeneiskola. Épületében 18 oktatóterem, négy egyéb helyiség (könyvtár, tanári szoba, irodák) és 225 személyt befogadó hangversenyterem van. 1976-ban új orgona építésére került sor, melyet a drezdai Jemlich cég gyártott. Ezzel lehetővé vált, hogy zenei bemutatók alkalmával orgonahangversenyeket tartsanak. 1981. márciusában, a Bartók-centenárium évében felvették Bartók Béla nevét.
Kezdetben csak hegedű, zongora és szolfézs tanszak működött zeneiskolánkban. 1962-től gordonka, ének, 1963-tól fafúvós és rézfúvós, 1965-től gitár, 1968-tól ütő, 1974-től orgona, 1997-től magánének, és 1998-tól népzene, 2002-től hárfa tanszak indult. Az óvodás korúakra gondolva 1973-ban dalosjáték csoport indult, mely 1981-től kiselőképzőként működik. Jelenleg 12 tanszakon folyik az oktatás 52 kinevezett tanárral és 870 növendékkel.
A váci anyaiskolán kívül Felső-Gödön, majd Verőcén, Nagymaroson, Dunakeszin, Zebegényben, Szobon, Fóton, Vámosmikolán és Nagybörzsönyben szerveztünk zeneoktatást. Az 1967-es tanévben Dunakeszi központtal új önálló zeneiskola indult. 1972. január 1-jével Szob központtal szintén új önálló zeneiskola kezdte meg működését.
Az iskola 2014-ben egyesült a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolával, az új intézmény neve: Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola.

Báthori Utcai Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1945 -

Az iskola elődjét gróf Csáky Károly püspök javaslata alapján kezdték megszervezni, míg a másik épület a létrejöttét a váci katolikus egyházközségnek, Hanauer Á. István váci püspöknek és Korniss Gyula országgyűlési képviselőnek köszönheti.
1932-ben a Báthori, a Görgey utcák és a Csányi körút által határolt telken felépült a Váci Római Katolikus Polgári Fiúiskola. Igazgatója Melha Endre volt. Ebben az épületben működik ma a felső tagozat (A épület).
1938-ban a Görgey és a Flórián utca sarkán épült fel a Szent István Elemi Iskola, ma ebben az épületben működik az alsó tagozat (B épület). Igazgatója Böröcz Lajos volt. Mindkét épületet Boskó Géza Zoltán budapesti építészmérnök tervezte.
A két iskola egymástól függetlenül működött, eltérő feladatok ellátását tűzte ki céljául. Az elemi iskolák az alapoktatást látták el 6-tól 12 éves korig, míg a polgári iskolák a városi 10-14 éves fiatalok számára nyújtottak a polgári életben jól használható, praktikus ismereteket.
Az 1936-37. tanévtől Lipovniczky László lett a polgári fiúiskola rajztanára.
1944-ben mindkét épületben német tábori kórház működött, majd az orosz katonaság foglalta el.

  1. és 1946. között a magyar iskolarendszerben két alapvető változás történt. A korábbi népiskolák és polgári iskolák helyett a 6-14 éves tanulók számára nyolcosztályos új iskolatípust kellett szervezni általános iskola elnevezéssel. A másik változás az iskolakötelezettség időtartamát kiterjesztette a 12. életévtől a 14. életévig.
    Az 1945-46. tanévben a két épület közös igazgatás alá került, Vígh András igazgató vezetésével fiúiskolaként működött, Báthori utcai Általános Iskola néven.
  2. – igazgató: Wágner Ernő.
    1950-ben az iskolát államosítják, igazgatója ekkor Fülöp Béla.
  3. és 1956. között az igazgató Lippai Tibor.
  4. és 1977. között az igazgató Kováts Sándor.
    1962-ben megkezdik a koedukált oktatást az alsó osztályokban.
    1977-1984. - Lippai Nagy Antalné az igazgató.
    1983-ban a Báthori utcai Általános Iskola nevet felváltotta a Juhász Gyula Általános Iskola.
  5. és 1996. között az igazgató Mátyásffyné Jenei Gabriella.
  6. és 2014. között az igazgató Kocsi Károly.
  7. és 2019. között az igazgató Szalárdy József Attila.
    2020-tól Muszkáné Kocsis Emese vezetésével működik az intézmény

Betegápoló Irgalmasrend

  • Szervezet/testület
  • (1572) 1778 - 1950, 1990 -

A rend Magyarországon a 17. század közepén telepedett meg:
1650-ben Szepesváralján,
1669-ben Pozsonyban,
1726-ban Egerben,
1737-ben Temesvárott,
1757-ben Pápán,
1760-ban Kismartonban és Nagyváradon,
1778-ban Vácott,
1796-ban Pécsett és Szakolcán,
1802-ben Pozsonyban,
1804-ben Zágrábban,
1806-ban Budán,
1834-ben Szatmárt nyitottak kórházat és rendházat.
A magyarországi házak 1856-ig az ausztriai Szent Mihály főangyal provinciához tartoztak, ekkor kiváltak, megalakították az önálló, magyarországi Szeplőtelen fogantatás provinciát. A tartományfőnök székhelye 1872-ig Pozsonyban volt, azóta a budapesti Szent István konventben.
A Szeplőtelen fogantatás provincia tartományfőnökei:
1856: Bursák Borgia Ferenc,
1859: Gelencsér Privát,
1871: Ferencfi Imre,
1882: Füzy Szaniszló,
1903: Thuróczy Kornél,
1925: Moscsovits Boldizsár,
1926: Babinszky Nárcisz,
1931: Müller Ödön,
1942: Toponáry József Ede.
1950-ben az ország területén működő szerzetesrendeket feloszlatták. Az 1950. július 2-n kelt 25/1950. sz. törvényerejű rendelet a gyógyszertárak állami tulajdonba vételét rendelte el. Az 1950. szeptember 7-n kelt 34/1950. számú rendelettel pedig az összes női és férfi szerzetesrend működési engedélyét felfüggesztették. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk rendházaikat, és a szerzetben folytatott munkakörüket elvesztették.
1950-ben a magyar rendtartománynak 46 tagja állt a gyógyítás szolgálatában: 3 orvos, 12 gyógyszerész, 4 kórházlelkész.
A Betegápoló Irgalmasrendet az 1990/IV. tv. alapján, a Baranya Megyei Bíróság pk. 60. 173/1996/2. sz. jogerős végzése szerint 6. sorszám alatt nyilvántartásba vették.
Jelenleg három kórházban történik gyógyító tevékenység: Buda, Pécs, Vác.
Érden és Pilisvörösváron idősotthont működtet a Rend.

Családi Intézet

  • Szervezet/testület

A főtéri Technika Házát, a Pannónia ház teljesen átépített és korszerűsített épülettömbjét 1982-ben adták át. Az épület a MTESZ Pest megyei szervezetének lett a szákháza, ahol helyet kapott a városi tanács anyakönyvi hivatala, a népességnyilvántartó hivatal és méltó elhelyezést biztosítottak a Családi Intézet (korábban Családi és Társadalmi Ünnepeket Rendező Intézet) munkájához is.

Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet

  • Szervezet/testület
  • 1954 - 2016

Vác város, valamint a váci járás 22 községe lakóinak a különféle szolgáltatás iránti igényét igyekeztek magas színvonalon kielégíteni.
A szövetkezet 1979-ben 106 szolgáltató egységgel működött, amelyekben hagyományos szolgáltatásokkal — női-férfi fodrászat, cipőjavítás, fényképészet, kozmetika, manikűr, pedikűr, férfi-női szabó tevékenységgel — foglalkoztak. Ezen túlmenően a szövetkezet propán-bután gáz és fűtőolaj házhoz szállítását is végzezte.
A szövetkezet a cipőjavító szakmában munkaerőhiánynyal küzd. Miután a cipőjavítás iránti igény vidéken még elég nagy, így gyorsjavító gépek beállításával próbálják a szakemberhiányt pótolni. A gyorsjavító gépek között rendkívül praktikus cipőtágító gépeket is lehet találni, amelyekkel a kisebb cipőjavító részlegeket is ellátja a központ.
A szövetkezet sződligeti elektromos részlege néhány dekás és több tonnás speciális egyedi transzformátorokat, fojtókat, áramváltókat és hullámzárakat készített.

Elektro Szignál Televízió

  • Szervezet/testület
  • 1989 -

Az Elektro Szignál televízió a térségben fogható legrégebben működő és legismertebb médium. Az ES tévét a rendszerváltás éveiben Vácon egy magánvállalkozó hozta létre, Magyarország első magán-televíziójaként. Első adását az M1 és az M2-es csatorna mellett 1989. március 15-én sugározta a váci Földváry tér lakásaiba. A kezdeti években az Elektro Szignál csak a város kábelhálózatán volt fogható, de a technika fejlődését követve fokozatos fejlesztéseken ment keresztül. 1995-ben megépült a váci adótorony, majd 1996-ban a fóti adótorony, így az ES műsorait az UHF 22-es, illetve az UHF 48-as csatornákon már az éteren keresztül is látni lehetett a térségben.
Az Elektro Szignál Televíziót 2005-ben vásárolta meg Vác önkormányzata, ennek megfelelően a műsorok többsége az önkormányzat megrendelése szerint készül. A televíziót a Váci Városimázs Nonprofit Kft. működteti és ez a köztulajdonban lévő cég adja ki a Váci Hírnök ingyenes lapot, amit havonta 13 ezer példányban terjeszt a lakosság részére.
-A televízió ügyvezetése folyamatosan törekedett arra, hogy az időközben kiépülő kábelszolgáltatók hálózatain is látható legyen az adás, így a földi sugárzáson kívül közel 40 település kábelhálózatán vált láthatóvá az ES. A televízió 2018 januárjától megszüntette a földfelszíni sugárzást, utána a Vác Városi Kábeltelevízió Kft., a UPC, az Invitel és a Telekom hálózatain lett fogható az adása a környező településken. Az ES Televízió 2018 márciusától közösségi műsor-szolgáltatói státusszal rendelkezik, ennek megfelelve a közszolgálati szemlélet alapján készíti adásait.

Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.

  • Szervezet/testület
  • (1885) 1889 - 1948

Budapesten 1885-ben megalakult az „Első Magyar Kötő és Szövőgyár Rt.”. A társaság olyan helyet keresett, ahol a konkurenciával (osztrák, cseh textilipar) szemben alacsonyabb önköltséggel termelhet. Hosszas keresés után Vác mutatkozott a legalkalmasabb helynek.
Erre a célra a vasúti töltés, a kőfaragó műhely és a Neumann-féle (ecet-, likőr-és pálinka) gyár közt fekvő földrészt szemelték ki.
A képviselő-testület 1889. június 15-i ülésén 61. számú határozatával hozzájárult a terület díjtalan átengedéséhez a gyártelep létesítése céljából. A júliusi alapkőletételt követően október 28-án átadásra került a város első modern gyára.
(Létrejöttében része volt Weiss Bertoldnak, Weiss Manfréd testvérének is, aki 1896-ban a vállalat elnöki tisztségét is ellátta.)
Leichtner Benő lemondása után, 1896-ban a vállalat elnöke: Weiss Bertold lett, a vezérigazgató Jolesch Gyula. 1899-től Lőbl Ármin vetette át a váci kötő-és szövőgyár irányítását.
Löbl Ármin a csehországi Märischostrauban, 186­3-ban született. Anyanyelve cseh volt, és nagyon hibásan beszélt magyarul. A családon belül németül érintkeztek. Ennek ellenére rettentő patrióta volt, magyar és zsidó egyszerre. Az I. világháborúban nagyon sok hadikölcsönt jegyzett, melynek következtében, a háború után pénze „elúszott”, értéktelenné váltak a „papírok”. Nem rendelkezett nagy műveltséggel, de kitűnő kereskedelmi vénája volt, fejlett üzleti érzékkel. Magánemberként a család zsarnokként ismerte. Távolságtartó volt, gyermekeit szigorúan nevelte, de iskoláztatta őket. A vallási előírásokat szigorúan betartotta és betartatta a családjában.
Mikor ügyvezető igazgató lett, az épület még földszintes volt. Az ő szakértelme annyira megnövelte, hogy a szövőgyár Nagy-Magyarország legnagyobb szövőgyárává fejlődött. Figyelme kiterjedt a fejlettebb országok gyáraira. Tanulmányozta a Cseh- és Morvaország szövőgyárait. (1907-ben.) Az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a gyár túlnőtte a város határait, és telephelyeket is létesített más városokban. Fióktelepe volt Aradon, Selmeczbányán, Hodrusbányán és Rohonczon. A gyár szövött és kötött árut, harisnyát, trikót, alsóruhákat, 156 féle sportcikket, mellényeket és katonai kesztyűket gyártott. Különlegessége volt a berlini kendő, gallérvédő és a vatelin. Területe (1910-es években) 11.000 négyzetméter volt, és 10 épületből állott. Munkások száma 1300 fő, akiknek 90%-a nő. Évi termelési képesség 3 millió K értékű áru. Hazai piaca az egész ország. Kiviteli piaca Anglia, a Balkán, Törökország és Egyiptom.
Negyedszázadon át vezette a gyárat, majd a Hitelbank konszernjéhez tartozó kötőszövő vállalatok vezérigazgatója lett.

FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft.

  • Szervezet/testület
  • 1990 -

A FÉMO Fémipari Megmunkáló Kft 1991. óta működik korlátolt felelősségű társaságként. Jogelődje a FÉMÓ Kisszövetkezet volt, a BKV mozgólépcsők alkatrészeinek gyártása és felújítása fő profillal. A vállalkozás 100%-ban magyar magánszemélyek tulajdonában van. A vállalkozás a kezdetektől a jelenlegi tulajdonosokkal/ügyvezetőkkel működik, családi vállalkozásnak mondható. Ügyvezető Csapó Attila. Már a korai időszakban CNC megmunkálás tevékenységi körrel indult, és több év során alakult ki a jelenlegi géppark. A vállalkozás munkavállalói létszáma 2020-ban 16 fő. A cég telephelye Vác, Madách u. 2. sz. alatt található, cca 500 négyzetméteres alapterületű. A cég vezetése folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket, a jelenlegi tevékenységének folytatása (négyütemű csillagmotorok gyártása repülőgépmodellekhez) mellett kutatás-fejlesztési tevékenység területén is.
A CNC maró, és a CNC esztergagépek mellett huzalszikragépekkel, tömbszikragéppel és CNC köszörűvel is rendelkeznek. Ezek a gépek elengedhetetlen kiegészítői a megmunkálás teljes vertikumának. Külön szerelőrészlegük van, ahol a jelenlegi szériamotorjaikat állítják össze
Már 15 éve – a német Airworld GmBh megrendelésére gyárt a Fémo Kft. négyütemű csillagmotorokat a modellsport számára, melyeket a német partner a világ 62 országába exportál. E magasszintű technikai sport igényeihez kellett alakítani a vállalkozás motorválasztékát. Ez folyamatos és szükségszerű fejlesztéseket igényel, mivel egyre korszerűbb és nagyobb teljesítményű motorokat kíván a világpiac.
Másik fő megrendelőjük az NCT Ipari Elektronikai Kft, mely a hazai piacon egyedülálló módon CNC gépeket gyárt. Ezekbe a gépekbe szállítjanak szervomotorokat ill. aszinkron főmotorokat.

Forte Fotokémia Rt., Vác

  • Szervezet/testület
  • 1947 - 2010

Az amerikai Kodak brit leányvállalata fotókémiai gyár építését kezdte meg 1913-ban Vácon. A termelés csak 1922-ben indult el. Hétféle fotópapírt gyártottak ekkoriban a váci Kodak gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is.A II. világháború első évében az angol vezetőség elhagyta a gyárat, amit 1944-ben hadiüzemmé minősítettek át. A gyár gépparkját és nyersanyagait nyugatra szállították, az épületekre pedig december elején 49 bomba esett, komoly károkat okozva. 1947-ben a Kodak eladta a váci gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1948 elején a vállalatot államosították. Az államosításkor a gyár a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat nevet vette fel. Ekkor még csak 129 fő dolgozott az üzemben. 1951-ben felépült a filmüzem. A fotópapír mellett beindult a filmek és fotólemezek gyártása is. A gyár 50 éves fennállásának évében, 1972-ben elindult a színes filmek hazai előállítása. Egyidejűleg a Forte gyár színes kidolgozó laboratóriumokat is nyitott. A gyár a termékeit az 1930-as évek közepétől exportálta a világ számos országába. 1972-ben például a fotópapír 52, a film 45 százalékát termelték külföldi piacokra; a világ 74 országába szállítottak. 1997-ben, a rendszerváltást követően pedig még mindig 50 országba szállítottak Forte márkajelű termékeket. A cég 1992-ben az állami tulajdonú vállalatok privatizálásakor részvénytársasággá alakult át. Ekkor vette fel a Forte Fotokémiai Rt. nevet. 2006-ban a cég 150-200 milliós mínuszt termelt. 2007. februárban leállt a termelés, és utcára kerül a vállalat összes dolgozója. 2004-ben felszámolási eljárás alá került, 2010-ben jogutód nélkül megszűnt.

Gábor József Általános Iskola

  • Szervezet/testület
  • 1948 -

1953-ig Váci Állami Általános Fiúiskola, 1965-ig Ilona Utcai Általános Iskola. Gábor József halála után egy évvel Vácon az Ilona utcát és az ott található iskolát Gábor Józsefről nevezték el, Gábor József Utcai Általános Iskola, majd 1975-től: Gábor József Általános Iskola. Az iskola 1991 után a Földváry Károly Általános Iskola nevet vette fel.

Hajós Alfréd Úttörőház, Vác

  • Szervezet/testület
  • 1954 - 1991

A Váci Úttörő Technikai Állomás 1954-ben jött létre az Ilona utca 3. szám alatti volt villaépületben. Célja a váci fiatalok politechnikai képzésének segítése volt, melynek érdekében különféle technikai szakköröket indítottak. Hajós Alfréd nevét 1958-ban vette fel az intézmény. Szakkörei közül kiemelkedett az országban elsőként létrejött Búvár Kund Víziúttörő Csapat (1965-től Glóbus Dunai Flottilla), mely nagyszabású vízitúrákat szervezett. 1966 és 1971 között működött a nagyvilág iránt érdeklődő gyermekeket tömörítő Glóbus Club. Tagjai kiterjedt kapcsolatokat építettek ki más országok úttörőivel. Az úttörőház gondot fordított az úttörővezetők képzésére is. 1977-ben a régi művelődési ház épületébe (ma Dr. Csányi László krt. 58.) költöztek, csak a vízi úttörők bázisa maradt a Duna-parti épületben. Az úttörőház működtette a városháza pincéjében 1988 júniusától a középiskolások szabadidejének kulturált eltöltését célzó Diáktanyát. A hely elsősorban „ifjúsági presszóként” üzemelt, azonban tudományos ismeretterjesztő előadásoknak, koncerteknek, diszkóknak is helyet adott. 1989-től az úttörőház a Hajós Alfréd Ifjúsági Centrum nevet vette fel. 1991. március 1-jén összevonták a Madách Imre Művelődési Központtal.

Hallássérültek Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona

  • Szervezet/testület
  • 1971 -

A Hallássérültek Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona 1971-ben nyitotta meg kapuit 100 diákotthoni férőhellyel. 1972. augusztus 25-től önálló intézmény. Az országban egyedülállóként foglalkozott értelmi fogyatékos hallássérült gyermekek oktató-nevelő munkájával. A nyolcvanas évek közepétől az akkori Művelődési Minisztérium és a Pest Megyei Tanács az intézet profilbővítését határozta el. Ettől kezdve a diszlexiás és diszgráfiás tanulók rehabilitációja is az intézmény feladatai közé tartozott.
1992-től Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, fenntartója a Pest Megyei Önkormányzat volt.
A Hallássérültek Kisegítő Iskolája és Nevelőotthona 1971-ben nyitotta meg kapuit 100 diákotthoni férőhellyel. 1972. augusztus 25-től önálló intézmény. Az országban egyedülállóként foglalkozott értelmi fogyatékos hallássérült gyermekek oktató-nevelő munkájával. A nyolcvanas évek közepétől az akkori Művelődési Minisztérium és a Pest Megyei Tanács az intézet profilbővítését határozta el. Ettől kezdve a diszlexiás és diszgráfiás tanulók rehabilitációja is az intézmény feladatai közé tartozott.
1992-től Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, fenntartója a Pest Megyei Önkormányzat volt.

Híradástechnikai Anyagok Gyára

  • Szervezet/testület

A Híradástechnikai Anyagok gyárának elődjét 1884. május 7-én mint Horganyhengermű RT alapították. Hengerelt horganyárut és ofszet lemezeket állítottak itt elő, és ez a hengermű európai szinten is komoly elismerést vívott ki magának. 1929-ben, mint új termék, a horganyhüvelygyártás került bevezetésre, ez a horgany hengerelt áruk mellett napjainkban is gyártott alkatrész, amelyet az Akkumulátor Gyár használ fel elemgyártáshoz.
1959-ben a híradástechnikai transzformátorok, valamint a nyomtatott áramköri termékek gyártására került sor. A kis transzformátorok és fénycsőfojtó előtétek gyártásával egészült ki a jelenlegi híradástechnikai alkatrész profil, melynek megvalósítása a ferrittermékek elődjének tekinthető porvas-mag gyártás 1953. évi bevezetésével kezdődött.
A NYAK termelést 1974-ben, majd 1980-ban kezdődő továbbfejlesztéssel korszerűsítették európai színvonalú gyártássá. A fénycsőfojtók gyártására osztrák licencet vásároltak, és ezt továbbfejlesztve a legkorszerűbb anyag- és energiatakarékos típusok készültek. A transzformátorok fejlesztését a saját szabadalommal védett lemezmaglapos, valamint a ferritmagos és toroidgyűrűs típusok jellemzik.
1992-től Híradástechnikai Anyagok gyára Rt. néven működött.
Tevékenységutód: Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Váci Gyára. Alakult: 1995-ben. Ez a cég fejleszti, gyártja és értékesíti tovább a régi HAGY fontos termékeit: világítástechnikai alkatrészeket, ferriteket és nyomtatott áramköri lapokat.

Karolina római katolikus kereskedelmi Leányközépiskola

  • Szervezet/testület
  • 1937 - 1948

Az iskola jogelődje, a kétéves női kereskedelmi szaktanfolyam az 1934/35-ös tanévtől kezdve nyújtott továbbtanulási lehetőséget a helyi és környékbeli polgári leányiskolában végzett tanulóknak. Alapvető kereskedelmi, számviteli, gép- és gyorsírói szakképesítést adott a végzős növendékeknek.
Az 1937/38-ban létrehozott felsőkereskedelmi iskola egyházi kezelésben működött a „Karolina” Római Katolikus Polgári Leányiskola, a kétéves Női Kereskedelmi Szaktanfolyam és a Nőipariskola mellett.
Fenntartója az Irgalmasnővérek rendje volt. Az iskolát a 46.148/1937. sz. VKM. rendelettel alapították. A polgári leányiskola épületében kezdték az oktatást, majd a Szt Miklós tér 1. sz. épületet alakították át részére, mely otthona lett. Udvara 348 m²; tornaterme 143 m²; szertárainak értéke: 4234 pengő, 20 írógépének értéke: 5500 pengő. 1941: az 5 tanterem 4 osztályában 148 tanulót oktattak. Igazgató: Simoncsics Alajos

Katona Lajos Városi Könyvtár

  • Szervezet/testület
  • 1926 -

1895-ben alakult meg a Váci Múzeum Egyesület, melynek alapszabályában szerepel egy könyvtár szervezése is.
1904-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által felállított Népkönyvtár, melynek állománya 590 kötet volt.
1926-ban a Népkönyvtárból megalakult a Városi könyvtár
A háború után 1946-ben a Városháza épületében kezdte meg működését újra a könyvtár, állománya ekkor 3447 kötet volt.
1947-ben a könyvtár a Görgey utcába, majd innen a Csányi körút 36. szám alá költözött.
1952-ben a könyvtárat átveszi a járási tanács és járási könyvtárra alakul. Ebben az évben került az akkori Lőwy Sándor utcába, ahol 1980-ig működött. Új helyén meglehetősen mostoha körülmények között működött, ezért 1962-ben megkezdődött az átalakítás. A felújított könyvtárat 1964. március 1-én avatták fel.
A felújított, kibővített könyvtár kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében. Megnövekedett a forgalom, nőtt a kölcsönzések száma és a helyben olvasás is. A nyitást követően bevezették a szabadpolcos kölcsönzést, mely jelentősen megemelte a könyvforgalmat és ezzel egyidőben a tájékoztatás iránti igény is megnőtt. A könyvtár a bővítés ellenére is helyhiánnyal küzdött. melyet az akkori igazgató, Orosz Mihály többször is jelzett, megoldást keresett, sikertelenül. Az elhelyezési gondok egyre súlyosabbá váltak, végül 1977-ben a gyermekkönyvtár az anyakönyvtárról leválva az akkor Lenin úton, az Úttörőházban kapott helyet. A gyermekkönyvtár kiköltözése csak átmenetileg enyhítette a raktározási gondokat, a könyvtárnak új helyet kellett keresni és a Mártírok utca 37. sz. alatt lévő egykori huszárlaktanyára esett a választás.
A Lőwy Sándor utcában 1980. szeptember 30-án fejezték be a kölcsönzést, az új könyvtár átadására 1980. november 7-én került sor. 1985-ben a könyvtár felvette Katona Lajos nevét.
1990-ben az önkormányzat visszaadta a Váci Reménység Egyesületnek a volt Úttörőház, akkor már hajós Alfréd Diákcentrum épületét. Ez azt jelentette, hogy a gyermekkönyvtárnak ismét költöznie kellett. A földszinti irodák felköltöztek a második emeletre, így a gyermekkönyvtár a földszinten kapott helyett. 1991. április 30-án – immár újra a felnőtt könyvtárral egy épületben – másfél hónapos szünet után megnyitották az új gyermekkönyvtárat.

  1. márciusában Weisz Gábor nyugalomba vonult. Az új igazgató Mándli Gyula lett, aki húsz éven át igazgatta a városi könyvtárat. Ez idő alatt történt néhány változás a könyvtár életében. Többek között a Kézikönyvtár lekerült az első emeletre, a felnőtt kölcsönző részleg mellé. a Gyermekkönyvtár a második emeletre költözött, ahol a korábbinál tágasabb, világosabb, barátságosan berendezett könyvtári tér várja a fiatal olvasókat.
    A kilencvenes évek elején lassan, de megindult a számítógépes fejlesztés. 1991-ben a könyvtár beszerzett egy számítógépet, amit 1994-ig nem is követett újabb. Ez a tájékoztatásban nyújtott segítséget, 1994-ben a második számítógépen kezdődött meg a helytörténeti gyűjtemény feltárása. Ezután már egyre nagyobb ütemben folytatódott a számítógépek beszerzése, elkezdődhetett a számítógépes hálózat kialakítása. 1997 januárjában a Szirén Integrált Könyvtári Rendszerben megkezdtük az állomány retrospektív feltárását. Az állomány megbízható, teljes feltárása 2003-ban fejeződött be. Több hónapnyi próba- és gyakorló idő után a 2004 nyarán elindult a számítógépes kölcsönzés az akkor már Szikla21 néven futó Integrált Könyvtári Rendszerben.

Kegyes Tanítórend Váci Gimnáziuma

  • Szervezet/testület
  • 1714 - 1948

1714-ben alapítja az intézet jogelődjét gróf Kollonits Zsigmond váci megyéspüspök. 1807-ből maradt fönn a gimnázium első évkönyve, mely tartalmazza a tanulók és az őket tanító tanárok neveit. Eszerint ebben az évben 233 tanulója van az iskolának, akiket 9 csoportban tanítanak az elsajátítandó tananyagnak megfelelően: arithmetistae, grammatistae, principistae, maiores parvistae, minores parvistae, coniugatistae, declinistae és legentes.
1733-34-ben hatosztályossá bővül az intézet, megnyílik a retorikai és a poétikai osztály. 1736-ban újból négyosztályossá lesz az iskola, de bölcsészeti tanfolyammal. 1739-42-ig a pestisjárvány miatt szünetel a tanítás. 1762-ben a szegény származású nemesi ifjak részére megalapítja a Nemesi Ifjak Kollégiumát, melyben az oktató-nevelő munkát - a teljes bizalmát élvező - piaristákra bízza. 1762. november 15-én vonulnak be a Collegium Pauperum Nobilium-ba. Migazzi magának tartja fönn a kollégiumi felügyeletet. Elkészíti a kollégium működésének részletes szabályzatát, a "Leges Migazzianae"-t. Eszerint a tanítás célja a tiszta és elegáns latinság elsajátítása. A növendékeket a régi csoportbeosztás fölhasználásával három osztályba sorolja:
I.: minores, maiores és principisták;
II.: grammatisták és szintaxisták;
III.: poéták és rétorok.
A többi tárgyat szünet- és vasárnapokon mint rendkívüli tárgyakat tanulják. 1767. november 2-án kezdődik meg a tanítás a Theresianumban. Helye először a püspöki palota épülete , majd a Duna parton egészen új épületet emelnek erre a célra, melyben 1777-ben indul meg a tanítás. Igazgatói és lelkes munkatársai rövidesen az ország első helyen álló nevelőintézetei közé emelik. 1777. évi tanterv szerint ötosztályossá lesz az iskola.
1782-ben gróf Migazzi Kristóf bécsi érsek adományából átépítik a gimnázium Konstantin tér felőli homlokzatát.
1806-ban jelenik meg az új oktatási törvény, a második Ratio Educationis, melynek értelmében ismét hatosztályos lett a gimnázium az addigi öt helyett.

  1. június 17-én hirtelen megszakad a tanítás. A szabadságharc zászlaja alá áll sok diák, piarista kispap és tanár. A váci piarista rendház lesz a rendben kibontakozó forradalmi lelkesedés gyújtópontja, majd a visszarendeződés után az újrakezdés színtere. A váci csaták idején elnéptelenedik a rendház. Egyes tanárok Cselőtén húzzák meg magukat. A gimnázium épülete két éven át hadikórháza lesz az orosz és osztrák sebesülteknek.
    1850-ben indul meg ismét a tanítás, az új oktatási rendszer szerint négy osztállyal.
    1870-ben nyílik meg az ötödik, 1871-ben a hatodik osztály.
    1880-ban lehet nyolc osztályossá az intézet Petróczy László kartali plébános alapítványából. Megnyílik a hetedik és a nyolcadik osztály.
    1881-ben tartanak először érettségi vizsgákat.
    1893-ban az intézet már szűknek bizonyul a tanulók befogadására. Sem rajz-, sem tornaterme nincs. Schuster Konstantin váci megyéspüspök 43 ezer forint költséggel új szárnyépületet és benne torna- és rajztermet építtet.
    1932-ben hosszú tárgyalások után rendeződnek a gimnázium függő és közjogi kérdései, minek értelmében a gimnázium egyedüli fenntartója a Magyar Kegyestanítórend, míg a váci Püspökség és Vác Város anyagi hozzájárulásukkal az intézet jótevői.
  2. április 24-én kezdődhet meg az új gimnáziumi épület építése az előző évi jóváhagyott költségvetés alapján kiutalt összegből és a rend hozzájárulásából. Az új gimnáziumi épület tervezője Hültl Dezső műegyetemi tanár, és Huber Miklós építészmérnök. 1945. február 1-én indulhat meg ismét a tanítás. 1946. március 5-én megnyitja kapuit a dolgozók gimnáziuma.
    Majd 1948. júniusában megtörtént az egyházi iskolák államosítása.

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Vác

  • Szervezet/testület
  • 1955 -

Az Iskola alapításának éve: 1955. Ekkor a Belkereskedelmi Minisztérium kezdeményezésére a Pest megyei Tanács Kereskedelmi Osztálya határozatot hozott a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola létrehozására. Az oktatás 33 fővel (kereskedelmi) kezdődött, általános iskolák bérelt termében, délutáni oktatással. 1955-1969-ig megbízott igazgató és 22 óraadó tanár látta el a feladatot. 1969-ben főhivatású igazgatóként nevezték ki a megbízott igazgatót. 1971-ben került sor az első főhivatású szakoktató és pedagógus alkalmazására. 1975 szeptemberétől az iskola önálló épületet kapott, melyben korábban egy általános iskola működött. Ettől az időponttól a beiskolázható tanulók illetve a főállományú pedagógusok száma folyamatosan nőtt. A növekvő tanulólétszám, a szakmai profil változása szükségessé tette egy nagyobb épület birtokbavételét. Így 1986/87. tanévtől az intézmény megkapta a Közgazdasági Iskola két épületrészét (a Közgazdasági iskola új épületet kapott), ami ugyan javított a gondokon, de a színvonalas oktatás tárgyi feltételeit csak részben biztosította. Ettől az időponttól 3 épületben folyt az oktatás. A testnevelés és sportfoglalkozások céljára fűtetlen, statikailag kifogásolt 1500 m2-es volt lovarda épület és egy 90m2-es sportszoba állt rendelkezésre. A gyakorlati képzés tárgyi feltételei sem javultak.
A 2003/2004-es tanév nagy áttörést jelentett az iskola életében. A szérűskerti oktatási centrumban egy korszerű, új épületet vettek birtokba. Az iskolaavatón az iskola egykori alapítótanárának nevét vette fel az intézmény, s ekkortól viseli a Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola nevet.
A 2012/2013-as tanév újabb nagy fordulatot hozott az intézmény életében, az iskola egyházi kezelésbe került. Ettől a tanévtől kezdve a város helyett a Vác-Felsővárosi Református Egyházközség lett az iskola új fenntartója, míg a neve Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolára változott.

1-20 találat a 64 találat közül